Tortilla torta.

Tortillát készítettem a minap megrendelésre, és maradt ki néhány tortilla lapom. Elgondolkoztam, milyen különlegességet tudok csinálni belőlük? Magyarázkodnom kell, mert sokan azt hiszik, hogy tortillagyárat üzemeltetek, és nagy mennyiségű tortilla készítése után kerülöm el az adót! 
Szó nincs róla! Szeretjük a mexikói konyhát, és mivel kapcsolatba kerültem egy Öko oldallal, ahol rám merték bízni a gasztro rovat szerkesztését, igyekszek megfelelni a kívánalmaknak. A cél a tortilla volt, és becsülettel megfeleltem a kihívásnak. Mire ez az írásom megjelenik, valószínű, már cikkem is olvasható, így ide is posztolom. (kis türelmet) Sütöttem tehát tortilla lapokat lisztből, vízből, olajból, csipet sóval. Nem is gondoltam, hogy ennyire egyszerű! A cél teljesült, többféle ehető! alkotást fotóztam, amiket el is pusztítottunk, de maradt még néhány tortilla lap. Úgy gondoltam, amolyan csúsztatott palacsinta módján, csinálok belőlük tortát. 
Az ötletet tett követte, és jöttek a lapok sorban, különféle rétegekkel.

Az alap egy natúr lap volt, amire párolt zöldségeket terítettem, kb 1 cm vastagon. Ezek hagyma, fokhagyma, sárgarépa, zöldbab, és paprikacsíkok voltak.
Új lap, gombás, paradicsomos, csilis ízesítéssel.
Ismét egy tortilla, amin sós vízben megfőzött csirkecomb csíkok mutogatták bájaikat.
A tetejét lezártam egy újabb natúr tortillával, és itt követtem el az egyetlen szinte jelentéktelen hibát! Voltak apró méretbeli különbségek az általam készített lapocskák közt, és én minél szebbet szerettem volna alkotni. Tetejére rátettem egy tálat, amit körbevágva igyekeztem kiküszöbölni az egyenetlenségeket.

Sikerült, de ha ezt az elején megtettem volna, lényegesen könnyebben boldogultam volna! Figyelem! Ha véletlenül hozzákezdenétek, első lépésetek az legyen, hogy körbeszabjátok a lapokat! Akkor nem jártok úgy mint én. Ez nem volt akkora szarvashiba, hogy ne tudtam volna befejezni művemet, és ne örültem volna maradéktalanul a művemnek, ami nem volt akkora grandiózus, mint a pisai ferde tower, de ehető volt, ráadásul finom.
Azt még nem írtam le, hogy a felső réteg kapott egy joghurtos, zöld fűszeres kenceficét, amit joghurtból, snidlingből, olíva olajból, sóból, borsból, és újhagymából kutyultam.
Mint már említettem, nem ez volt a fő mű, de ha ilyenek az utózöngék, felvillanyozódik az ember fia, akár több napra is!
Mind a tortilla tekercsek, valamennyi hozzájuk kapcsolható étel, és a guacamole is isteni lett.
Érdemes élni, és alkotni!

Azért, ha már itt vagyok megmutatom azt is, mit csináltam még ugyanezen a napon. Imádok dicsekedni!

Focaccia Bálint napra.

Közeledik Bálint (Valentin)  nap, és bár én nem vagyok híve ünnepelni ezen a napon, elsősorban mint gasztrohalljakend  írtam ezt a cikket. Miért ne osszam meg annak a finomságnak az elkészítési módját, amit akár kedvesed elé is letehetsz az ünnepi asztalra. Ehető, finom, ünnepi kaja, Olaszország jellegzetes ízeivel. Nem először készítettem már el saját focacciámat, így némi gyakorlatot szereztem már benne. Legutóbb így készítettem, és később jelentős díjat is nyertem vele. Nagyon könnyű megcsinálni, és így receptem alapján, bárki könnyen nekifoghat, és nem marad el az eredmény sem!  Jó munkát!

Hozzávalók:
300 g. finomliszt, vagy más kenyérliszt,
1 cs. porélesztő.
1,5 dl. meleg víz,
1 dl. olíva olaj
1 kk. szárított bazsalikom, 
1/2 kk. szárított oregánó,
1 kk. só,
néhány friss koktélparadicsom,
kevés pizzafűszer a tetejére, 
a tálalásnál extra szűz olíva olaj rácsorgatva.

A tészta hozzávalóit összekeverem. A lisztet a porélesztővel, majd megsózom, beleöntöm az olajat, és a vizet. Hozzáteszem a szárított bazsalikomot, és az oregánót is. Összekavarom, így laza tésztát kapok. Mivel sok olajat tartalmaz, nem fog odaragadni a keverőtál oldalához, vagy az aljához. Alaposan kidolgozom, majd letakarva bő fél órát kelesztem. Újra átgyúrom, majd a porcelán tálba igazítom. Szép szív alakú tésztát formázok belőle, és mivel már nem először sütöttem focacciát tudtam, a formáját meg is fogja tartani, csak kicsit ducibb lesz.

Ujjammal lyukakat fúrtam bele (lazán), koktélparadicsomot nyomkodtam a tésztába. Mielőtt, az előmelegített sütőbe tettem, megszórtam saját készítésű pizzafűszeremmel is, ami paradicsompor, szárított oregánó, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, őrölt pirospaprika, só, bors keveréke. 
A sütőben, 200 fokon sült, 25 percig. Ropogós tetejű, messziről érezhető illatú finomság lett belőle. Mentalevéllel díszítettem.

Tudom, nem szokványos Valentin-napi ajándék, de annak akinek szívből adod, biztosan örülni fog neki!

Sopa de ajo... Spanyol fokhagymaleves.

Már nem emlékszem, melyik főzőműsorban láttam ezt a levest régebben, de a közelmúltban videó formájában is elém került Főrdős Zé, alias Szárnyas Ízvadász interpretálásában. Már első alkalommal is megfogott egyszerűsége, és az, hogy szinte nem kell hozzá semmi. Az eredmény, mégis egy rendkívül finom, és tartalmas leves, amivel baromira jól lehet lakni. Nem is rabolom tovább drága időtöket, hanem leírom, hogyan fogjatok hozzá.

Kell hozzá:

1 fej fokhagyma, 
1/2 szál vékony házikolbász, (eredetileg chorizoval csinálják, de az nálunk nehezen kapható, és miért ne magyarosítsunk rajta)
2 tojás, 
2 szelet szikkadt kenyér, 
csont alaplé, de jó hozzá a víz is,
csipet őrölt pirospaprika,
só, frissen őrölt bors, kevés borecet, vagy almaecet.

A fokhagymát gerezdjeire szedtem, majd kevés olajon, fedő alatt kb. 5 perc alatt serpenyőben megsütöttem. Ezt csinálhatod úgy is, hogy a fokhagymát egészben, kevés olajat ráöntve lefóliázod, és sütőben megsütöd.  Ha több adagot készítettem volna, én is így tettem volna, de egy adagért nem indítottam be a sütőt. Fő a takarékosság! A megsült fokhagymát meghűtöttem, a héjából kinyomtam. Villával, kevés alaplét hozzáadva összetörtem. A kolbászt apró kockákra vágtam, majd a serpenyőben zsírjára pirítottam. A megpirult kolbászdarabokat kivéve a kolbászzsíron, a kenyérszeleteket enyhén megpirítottam. A kolbász darabokat a serpenyőbe visszatéve felöntöttem 2 csésze alaplével, és belekevertem az összetört fokhagymát is. Mivel a kolbász fűszeres, a  sóval, és borssal óvatosan bántam, csak megmutattam a levesnek. Pár csepp vörösborecettel tettem még ízletesebbé. Kevés őrölt pirospaprikát tettem még hozzá a szép színe kedvéért. Mikor felforrt, két tojást külön külön kis edénybe kiütöttem, majd a serpenyőbe csúsztattam. Így hasonló lett a buggyantott tojáshoz, de mivel serpenyőben csináltam, még szebben sikerült.
Tányérba szedtem, a tetejére a pirítóst, majd a tojást is rátettem, és vágott snidlinggel szórtam meg. 

Azt hiszem, a leírásból is kiderült, tényleg marhára egyszerű, finom leves készült percek alatt. Alig igényelt alapanyag feldolgozást, nem kellett rántani, habarni, de még turmixolni sem, mégis egy kitűnő, rusztikus állagú laktató leves lett a végeredmény. Biztosan nem ez volt az utolsó alkalom, hogy elkészült konyhámban. Mivel én ezzel a levessel jól laktam, nem volt értelme nagyobb mennyiségben elkészíteni. Természetesen, ha több személyre főztem volna, nem serpenyőben, hanem fazékban készítettem volna el a levesemet. Mivel utálok mosogatni, így volt a praktikusabb!
A spanyoloknak azt üzenem, hogy most sem csalódtam gasztronómiai kultúrájukban, Főrdős Zének pedig azt, hogy szárnyaljon, ízleljen, és vadásszon tovább!

Rakott krumpli füstölt scamorzával

A közelmúltban receptversenyen vettem részt, amit szerencsésen meg is nyertem. A Mozzarella KFT. versenyén lettem szeptemberben a hónap szakácsa. Átnézve az oldalukra feltöltött recepteket, meglepődve vettem észre, hogy az egyik kedvencemmel, a füstölt scamorzával még senki nem készített ételt. Bár ezek a sajtféleségek az olaszos ízvilágra jellemzőek, én mást is készítettem már a scamorzával, mint a megszokott olaszos ételek. Legutóbb például rakott krumplit. Azért a fűszerezésében, és az egyik hozzávalóval, mégis olaszossá tettem az ételt, mert így finomabbnak éreztem. Ezúttal nem a verseny miatt, hanem a kihívás kedvéért készítettem egy új ételt. 

Rakott krumpli füstölt scamorzával címen publikáltam új receptemet.



Hozzávalók 2 adaghoz:

100 g. szarvasi füstölt scamorza,
3 nagyobb burgonya,
100 g. füstölt házikolbász,
4 db. tojás,
1 kis doboz tejföl,
1 púpos evőkanál liszt,
3 szelet toast kenyér,
50 g. napon szárított paradicsom (saját készítésű)
só, őrölt bors,
szárított bazsalikom, és oregánó.

A krumplit héjával, két tojással együtt sós vízben felteszem főni. Három szelet toast kenyér héját levágom, nyújtófával vékonyra nyújtom, majd kivajazott püspökkenyér forma aljába rakom. Erre kerül a főtt, majd meghámozott szeletelt főtt krumpli fele, valamint a szeletelt házi kolbász, legvégül a szeletelt főtt tojás. Ezután két tojásból, amit lazán felverek, tejfölből, egy kanál lisztből, valamint kevés vízből mártást kavarok. Enyhén megsózom, megborsozom, kevés szárított bazsalikomot, és oregánót adok hozzá, majd az eddig a formába rakott alapanyagokra töltöm a mártás 2/3 részét. A napon szárított paradicsomot is elosztom rajta. A maradék krumplival betakarom, majd a maradék masszát is elsimítom rajta. Sütőbe teszem, ahol nincs szüksége hosszú sütésre, hiszen minden előfőzött volt. Mikor a teteje kezd pirulni, a tépett scamorzát is ráteszem, és hagyom, hogy ráolvadjon. Mikor megsült, nem azonnal tálalom, mert úgy könnyen szétesik. A scamorza helyett jó a mozzarella is.

A végeredmény egy rendkívül különleges ízű, és szép állagú étel lett. Lényeges volt, hogy ne azonnal szeleteljem (porciózzam ki) a sütőtálból. Tapasztalatom, ha a sütiket, és a rakott ételeket kis pihentetés után tálaljuk, lényegesen szebben szeletelhetők, mintha még forrón tesszük a tányérra. Ebben az esetben az étel által nyújtott esztétikai élmény is fontos, így megvártam a kellő időt, és csak akkor tálaltam, amikor már kicsit meghűlt a benne lévő sajt is. A sajt miatt tartja a formáját, így sarkosabb, már - már mértani alakzatot is szelhetünk belőle. 

Peperonata. az Olasz lecsó.

Nem vagyok lecsológus, de tény, hogy nagyon szeretem, minden formájában. Egyrészt mert paradicsomfüggő vagyok, másrészt mert Magyar. Na nem teng túl bennem, a nemzeti öntudat, és bizony megeszem minden nemzet kulináris csúcstermékeit, de azért a lecsó, az lecsó. Hülyeségeket beszélek. Most jöttem rá, hogy nem is a Magyar lecsóról van szó, hanem Olasz kuzinjáról.

A legtöbb nemzetnek megvan a maga lecsója. Eddig is tudtam, hiszen sokat már el is készítettem, de a minap felhívta rá a figyelmem, egy a neten keringő lecsóhatározó. A menemen-t a Török lecsót azonnal megcsináltam. Az előbb pedig Olasz unokatestvérét, a peperonata-t kóstoltam meg. Természetesen saját készítményemet. Nem meglepő, hogy előtte ennek is utánanéztem. Nem kell feltétlenül hinni egy kiadványnak, aminek a hiteles forrását nem tüntették fel, és a mai világban illik vigyázni. Nehogy valaki megtévesszen, és hamis infókat töltsön fel! Megnéztem! Csak tiszta forrásból. A taljánhoz alig konyítok, bár mikor jó pár éve Olaszhonban voltam, a pincért elkápráztattam a "questa birra non e fresca" (ez a sör nem túl hideg) megszólalásommal, igen meglepődött. Onnan én voltam a Cézár, bár mást sem tudtam. Hihetetlen nyelvérzékemet többször is bizonyítottam. Húsz liter helyett 12 liter benzint kértem a kúton, egy meglehetősen csinos hölgytől, aki inkább kéjhölgynek nézett ki mint benzinkutasnak. Az előbbiekkel egyébként tele voltak a mellékutak. Az sem zavarta őket, hogy hites feleségem mellettem ült, ők ajánlották  szolgáltatásaikat. Néha igen erőszakosan. Jól elkeveredtem a lecsótól! Most kerestem a kapcsolatot a lecsó, és a hölgyek közt, de rájöttem mindkettő k...va jó!

De csapjunk bele a peperonata-ba!
A mi Magyar lecsónk, és Olasz társa közt, szinte semmi különbség nincs. Ha úgy tartja kedvem, én is rakok foghagymát saját, (Magyar) lecsómba, sőt petrezselyem zöldet, és bazsalikomot is tettem már bele. (ez utóbbit kísérletképpen, és mert minden paradicsomos ételbe illik) Azt is olvastam, hogy a derék taljánoknál is, ahány ház, annyi lecsó. És mindenki a sajátjára esküszik. Főleg Szicíliában, de máshol is az a szokás dívik, ha megkérdezed: milyen volt a kaja? A kötelező válasz: jó-jó, de azért a Mamma főztjénél nincs jobb. Csak azért, mert még nem kóstolták az enyémet! De nagy arc vagyok! Persze, hogy nekem is ezt mondanák, de én jobban hiszek családom tagjainak, és nagy lecsórajongó fiamnak, Áronnak.
Márpedig, neki ízlett! Ez a lényeg, és mivel megint túllihegtem a lényeg mellett a körítést, jöjjön végre a dőlt betűs rész. Nálam, ez a fontos, nem úgy mint egyes szerződéseken!

Hozzávalók két éhes ember számára:

3 nagyobb hagyma,
5 db. lecsópaprika, (ízlés szerint csípős is az enyhébb fajtából)
4 nagyobb paradicsom,
4 gerezd fokhagyma,
kevés friss petrezselyem zöld, és bazsalikomlevél, (végső esetben jó a szárított is)
1 evőkanál olíva olaj.
só, őrölt bors,
1 dl. száraz fehérbor.

A hagymákat félkarikákra vágom, de nem túl vékonyra. A paprikákat kicsumázom, majd szélesebb (1 cm.) karikákra vágom. A paradicsomot, a legapróbbra darabolom. A fokhagymákat kés lapjával szétnyomom, majd felaprítom.
Serpenyőbe kevés olíva olajat öntök, majd mikor elég meleg a hagymát, és a fokhagyma felét megdinsztelem. Kicsit megsózom, hozzáadom a paradicsomot, majd kevés bort öntök rá. (Ez nem az én happym, hanem a bor savassága jót tesz az étel harmóniájának, és a hagymát is puhítja. Az alkoholtartalma elpárolog, mire az étel kész lesz.) A karikázott paprika is hozzákerül, vele együtt a zöld fűszerek, és az aprított fokhagyma másik fele is. (a friss fokhagyma, még jobban kiemeli az étel olaszos ízvilágát) Pár tekerés borsot őrlök rá, és néhány perc pihenés után, tálalható is az étel. Nem kell nagy feneket keríteni neki, mert kenyérrel tökély. Akár magvassal, vagy fehér kenyérrel is. Zsemlével, de bármilyen paninivel is, ahogy az Olasz mondja.

Megint bő lére engedtem a beszámolót. Nem tanultam marketinget, de tudom, mindig be kell csomagolni az árut. Mondhatom másként is: Azt, amire szükséged van, nem a legszembetűnőbb polcra kell tenni, hanem kutasson kicsit a vásárló. Ez történik minden áruházban. Ahhoz, hogy eljuss, az általad megvásárolni kívánt termékhez, először át kell verekedned magad, az akciós cuccokon, amiket meg sem akartál venni. Nektek is a végén sikerült megtalálni a lényeget. A peperonata receptjét. Higgyétek el, megérte!

Menemen, a Török lecsó

A lecsó jöhet, minden formájában. Nekem mindegy mely nemzet tudja magáénak, az alap, mindenhol a hagyma, a paprika, és a paradicsom. 

Tegnap, amikor láttam egy képet keringeni a facén lecsóhatározó címen, rögtön beindultam. Jó negyedévszázada jártunk Isztambulban, baráti társasággal, és megnéztünk minden nevezetességet. Mi tényleg láttunk mindent, ahol volt valamilyen program, de megnéztük a bazárt is. Voltak, akik nem is láttak mást. Azok, akik az öt táskások voltak, mely fogalom jelentését akkor még nem értettük. Mikor pakoltunk fel a buszra a hazautazáskor, megértettük. A bazárban nekik akkora táskát adtak az árukhoz, ami kb. 1/2 köbméter befogadására volt alkalmas. Ruhaneműben, természetesen. Az egyéb látnivalókra, természetesen nem voltak kíváncsiak.
Félpanzión voltunk, így reggel, este, kaja is járt. Egyik nap, valaki felkiáltott az étkezésnél: lecsó! Már akkor konyítottam a nemzetek konyhájához, így tudtam a török lecsót, a menement tették elénk.

A törökök étkezési kultúrájából, nagyon sok mindent átvettünk egyébként. 
A töltött káposzta, a csorba, és rengeteg más is eredetileg Török étel. A feketeleves (kávé) is. Isztambulban jól éreztük magunkat, jártunk hal, és zöldségpiacon, átkeltünk a Boszporuszon, megnéztük a szultán palotáját, és háremét ezúttal lányok nélkül, a kék mecsetet, az Aja Szófiát, kéretlenül kibokszolták a cipőinket, (én szandálban voltam szerencsére) Megkínáltak bennünket teával, kávéval, engem sörrel. Nem tudom, honnan gondolták, nálam a sörrel nagyobb eredményt lehet elérni? Jó emberismerettel rendelkeztek. És mindenki tudott kicsit magyarul is. Elvégre kereskedni nem lehet másképpen! 
Régi szép emlékek. Vásároltunk mi is, és alkudtunk. Mert ott ez kötelező. A török eladók, pedig úgy próbálták fel asszonyainkra az új gúnyát, hogy minél nagyobb felületen érintkezzenek a lányok kidudorodó idomaival. Jót röhögtünk rajta! A lányok is. Legyen egy jó napjuk - mondták. Így olcsóbb volt a cucc, könnyebb volt alkudni. Már nem emlékszem, nejemért hány tevét ajánlottak, de sokat. Azért viszont megharagudott, mert a kamerámért többet adtak volna, mint érte. Hiába! Az önérzet. Jó volt kicsit visszaemlékezni!
Valahogy, ezen a módon szolgálták fel akkor is a menement, mint ahogyan most reprodukáltam. Inkább rántotta volt, mint lecsó. Azt tudom, hogy akkor is volt rajta egy tükörtojás, így nem véletlen az ételem mostani megjelenése. Igyekeztem emlékeim alapján, legjobban rekonstruálni akkori kajánkat. Annyit nem adtak, hogy egész nap kibírjuk vele, de jól esett. Már az is, hogy egy kis magyaros íz volt ételeink közt. Nekem, egyébként minden ételük ízlett. Volt egy gyorsétkezde, ahova többször betértünk, és ott ettem valódi szármát. Darált, fűszerezett birkahússal töltött szőlőlevelet. (yaprak sarmasi).
Megint sokat beszélek mellé, de én már csak ilyen vagyok! Célom az, hogy a gasztronómia köntösébe burkolva, minél több régi élményemet adjam át a unokáimnak, és azok utódainak. Tényleg ideje rátérni a lényegre! A menemen, mint eddig is kiderült, a lecsó egyik fajtája. Tulajdonképpen tojásos lecsó. Reggelire, és minden étkezésre fogyasztják.

Én két adagot csináltam, amihez ezeket használtam.

1 nagy fej hagyma,
1 nagyobb paradicsom,
3 színes lecsópaprika, néhány szelet csípős paprika,
5 tojás (3 a lecsóhoz + 2 tükörtojás)
2 gerezd fokhagyma,
só, kevés bors.
fél deci száraz fehérbor.

Kevés olíva olajon a két tükörtojást megsütöttem, majd kivettem a serpenyőből. A félkarikára vágott hagymát a megmaradt olajon megdinszteltem, a fokhagymát is hozzáadtam, megsóztam, majd a paradicsomot is hozzáadtam. Apró szentségtörés, mert a Törökök biztosan nem tettek hozzá bort, én viszont fél decinyit raktam bele. (Allah elfordította a fejét) A paprika következett, és mikor kicsit megpuhult, az összekavart (nem felvert) tojások is hozzákerültek. Megborsoztam enyhén, és addig sütöttem, míg a tojás enyhén megszilárdult.

Két adagot csináltam, ami éppen elég volt fejlődésben lévő fiamnak. Még ki is lett törölve a tányér.
A menemen tehát nagyon bejött. Valószínű, a többi lecsót is hamarosan kipróbálom. Azokat, amiket eddig nem tettem meg! De van már olyan amit megcsináltam.
A borról eszembe jutott: Van egy Török barátom, aki sűrűn van nálunk, Magyarországon. Szereti a sört, és a jó bort. Amikor rákérdezem, ez hogy lehet, azt mondta: Soha nem iszom az utcán, és mindig takarásban iszom, hogy Allah ne lássa. 
Erre, mit lehet mondani? 

Csípős - savanyú leves, csirkemell csíkokkal

Azt szeretem igazán, amikor többféle ételt készítek, és már az előkészítés is tervezést igényel. Van, amikor ugyanazok az alapanyagok kerülnek többféle ételbe, de más a feldolgozás módja. Egyikhez karikára, másikhoz hasábra, esetleg zsülienre kell vágni pl. a répát. Ugyanez természetesen más alapanyagokra is vonatkozik.
Ha kínaira van kedve a családnak, az mindig az én reszortom. És általában, sosem állok meg egyfélénél. A kínai étkezés egyik jellemzője, hogy legalább annyiféle ételt raknak az asztalra, ahány fő kajál, plusz még egyet. Ez a köreteken kívül értendő természetesen. A leves például náluk, nem feltétlenül az első fogás.
A kínai levesről, majd mindenkinek a csípős-savanyú ugrik be elsőre.

Előző írásomban egy másik kínai jellegű étel - az édes-savanyú csirkemáj - kapcsán a kínai konyha uniformizálódásáról értekeztem hosszabban, és valóban így van. Az igazi kínai ételek nagyon szűk választékát találhatjuk meg a kínai gyorsétkezdékben, és erről részben mi tehetünk. A kínai alkalmazkodik hozzánk. Azt főz nekünk, ami a legjobban ízlik. Néha nem is azt, hanem amit mi választunk az étel neve alapján. Az illatos, omlós csirkének már a neve is sejtelmes, és szinte kínálja magát.

A csípős-savanyú levessel is ez a helyzet, bár sokakat láttam már csalódni, legyinteni az ebéd után. Tény, hogy egészen más az ízvilága, mint a miénk. Már előző írásomban is kifejtettem, szerintem, minden hozzánk betelepült kínaiból lehet szakács. Vannak köztük igen tehetséges, valóban mesterien főző szakácsok, de a többség (szerintem!!!) semmilyen ez irányú végzettséggel nem rendelkezik. Az itt lévő kínaiak 90%-a el akar adni nekünk valamit, 10%-a pedig főz. Van, amikor egész jól. Van viszont, mikor nem!
Én több mint 30 éve ettem először kínai kaját, és igazán finomat. Így aztán, nem ment el egy életre a kedvem tőle. Volt egy időszak, mikor sűrűn ebédeltem kínai étteremben, ahol látványosságnak számítottam, hiszen a népes közönségből, csak páran használtunk evőpálcikát. Volt, amikor csak én. Főleg a gyerekeknek nagyon tetszett, nekem pedig kevésbé, hogy mutogattak rám.
Ezért sokszor megmaradtam, csak a levesnél. A levesből pedig nem volt választék. Csak a csípős-savanyú. Ez volt az első kínai kaja amit főztem, bár teljesen a magam feje után mentem. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de szerintem elsőre jobban eltaláltam, mint a "kicsi kínai" aki naponta főzött ránk. A leves alkotórészeiből, ízéből, rögtön rájöttem, hogyan, miből készül. Nagyon különbözik a saját levesem, a gyorskajáldában felszolgáltaktól! Nincs benne annyi keményítő, és lényegesen több benne a hasznos anyag. Magam, és családom ízlése szerint. 
Írtam már receptet korábbi levesemről, de mivel most egész másként csináltam, nem azt frissítettem, hanem újat írtam.
Ideje rátérni a hasznos információkra, így itt a lényeg:
8 literes fazekat használtam, így a mennyiségeket ez alapján kalkuláljátok magatoknak!

Hozzávalók:
1 csontos csirkemell,
3 kis fej hagyma, csíkozva,
4 sárgarépa, (vékony, hosszú) karikázva,
1/4 káposzta, vagy kínai kel, (a zsengébb része csíkozva)
1 db. lecsópaprika felcsíkozva,
1 üveg (350 g.) mungóbab csíra,
5 csiperkegomba tönkje felcsíkozva, (mehet hozzá szeletelt csiperke, vagy más gomba is. Eredetileg fafül gombával készül)
1 hüvelykujjnyi friss gyömbér apróra vágva,
4 db. kisebb csilipaprika, (tehető hozzá hegyes, csípős zöldpaprika is)
1/2 póréhagyma
4 tojás,
3 kanál szójaszósz,
1 kanál almaecet (ha van rizsecet)

A csirkemellet, annyi sós vízben, hogy éppen ellepje, feltettem főni. Mikor szükség volt rá, a habját leszedtem. Közben felaprítottam a többi hozzávalót. A répákat karikára, a hagymát, a paprikát, és a káposztát csíkokra, a gombáknak csak a tönkjeit karikáztam bele, de lehet szeleteket is beletenni. A friss gyömbért nagyon apróra daraboltam.
A közben megfőtt csirkemellet kiemeltem, és hűlni hagytam. A főzővízbe beletettem a feldarabolt hagymát, és a többi hozzávalót a paprikacsíkok kivételével. Kínai ötfűszer keverék, és 4 kisebb csili is került a fazékba. A csípősséget, mindenki saját ízlése alapján, kóstolással határozza meg!  1 kanálnyi almaecet is került hozzá. (ha van rizsecet, az még jobb) 1 üveg (350 g.) mungóbab csíra, valamint karikázott póréhagyma is a fazékba került.

Szójaszószt is adtam hozzá 2 kanálnyit. Eredeti tervemben üvegtészta is szerepelt, de mivel így is elég tartalmasnak találtam a levest, azt nem adtam hozzá. A paprikacsíkokat is beletettem, majd 4 db.  tojást lazán felvertem, és keverés mellett belecsorgattam a levesbe. 3 kanál keményítőt meleg vízzel csomómentesre kevertem, majd enyhén besűrítettem vele a levest.

Mint az eddigiekből kitűnik, egy alkotórész kivételével minden, szinte szokványos. A mungóbab csírát akciósan vettem legutóbb, és tudtam, hogy a legközelebbi leveshez fogom felhasználni. Nem tettem hozzá viszont bambuszrügyet, sem fafül gombát, mert alkalmazkodtam a körülményekhez. Előző receptemhez érkezett kérdést is egyszerűen kezeltem. Ha valaki allergiás a szójaszószra, ne tegyen bele. A kínai szakácsok is szabadon kezelik ezeket a dolgokat. Lehet viszont, hogy én még szabadabban. A cél szentesíti az eszközt! Márpedig az én célom, minden esetben az, hogy finomat főzzek. Ennek a nemes célnak az érdekében, az eszközöket pedig nem válogatom meg.

Édes - savanyú csirkemáj, kínai cipőárus módjára.

Pillanatnyi ötlettől vezérelve, már kedden eldőlt, hogy hétvégén "kínai" lesz. Kedvenc zöldségesemnél vásároltunk, ahol most is jól felpakoltunk 2000 Ft.-ból. Nem akarok senkit bosszantani, de nagyon sokat. Már akkor tudtam, a hétvégén "kínait" csinálok. És mivel a kínai kajáknak oly széles skálája van, volt időm felmérni az igényeket.

Nejem rákattant, a csípős-savanyú levesre, és az édes-savanyú májra. Mivel szeretek kedvében járni, kívánsága teljesült. Természetesen, nem azon a módon csinálom, mint azt az egyes kínai gyorskajáldákban fogyaszthatjuk, hanem családom, és saját ízlésem szerint átalakítva. Megjegyzem, amit mi kínaiként eszünk, az sem a hagyományos kínai, mert nálunk bárki lehet kínai szakács, amit magam is számtalanszor tapasztaltam. Aki tegnap még cipőt árult a piacon, ma az étterem konyhájában főzi nekem az ebédet. Nem ragozom tovább, de a hazánkban, szakácsként dolgozó kínai vendégmunkások nagy többsége, semmilyen erre jogosító végzettséggel, soha nem rendelkezett.

A Magyarországi kínai kifőzdékben, - mint szerte a világban - vannak bizonyos sablonok. A kínai hihetetlenül tud alkalmazkodni. Felméri az igényeket, és ha kell, holnap sült krumplival tálalja a szecsuánit. Vagy pacalt főz, ha arra van igény. Az autentikus kínai ételekkel szinte egyáltalán nem találkozunk. Az én meglátásom szerint (!) kínai éttermekben, többnyire háromféle ízvilágot képviselő kajákat eszünk. A szecsuánit (mert a Magyar virtus ugye szereti a csípőset) az édes-savanyút, ami már egy pikánsabb ételt feltételez, és a pirított húsos, zöldséges ételeket. A kínai konyha (Kínát kivéve) uniformizálódott. Kína, számunkra elképzelhetetlenül nagy ország, rendkívül sokszínű gasztronómiával. Épp ezért érthetetlen számomra, hogy egy ekkora ország ételválasztékát, csak az erős-savanyú leves, a szecsuáni sertés, az illatos-omlós csirke, vagy a pekingi kacsa képviselje. (ez utóbbi valóban a legautentikusabb kínai ételek közé tartozik) A nagyobb kínai éttermekben külön főznek a személyzet számára, és általában jóval hagyományosabb ételeket, mint amit a vendégek kapnak. Jobb esetben a vendégek is rendelhetnek ezekből!
Ez az én legnagyobb problémám!

Igazából, sok-sok évvel ezelőtt kóstoltam Düsseldorfban olyan kínai ételt, ami azóta is bennem él. Régen volt, már az ízére is halványan emlékszem, és már az alapanyagokra sem, amiket használtak hozzá. Csak arra, hogy nagyon jó volt! Most, más lenne a helyzet! Biztos az lenne az első, hogy elemezném, rákérdeznék a készítés módjára. Az viszont több mint 30 éve volt. Arra emlékszem, hogy hárman háromfélét rendeltünk, azzal a sanda célzattal, hogy mindannyian megkóstoljuk a másikét is. Az uniformizálódás már akkor is jellemző volt, de talán nem annyira mint most. És ha már az egységes ízeknél tartunk, ideje rátérni saját, jelentősen uniform kínai kajámra, az édes-savanyú csirkemájra. Nem hiszem, hogy sok kínai étterem kínálatában szerepel, de ha kéred, holnapra már az étlapon lesz. Nejem ízvilágával talán ez találkozik legjobban. Azon a bizonyos 30 évvel ezelőtti ebéden, ha jól emlékszem, ananászos csirkét rendelt, és nagyon ízlett neki. Én is készítettem már hasonlót, de a kínai ételek jellemzője, hogy sosem lehet őket kétszer ugyanúgy elkészíteni. Én sem úgy csináltam, mint legutóbb, de ideje elárulnom végre, hogyan!

A csirkemájat forró olajon, wokban elősütöttem. Minden fűszerezés nélkül, addig sütöttem, míg levet engedett, és a lé, már nem volt rózsaszín. A lét külön öntöttem, (később felhasználtam) a májat hagytam kihűlni. A wokban olajat hevítettem, majd a kockákra vágott hagymát karamellizáltam  meg először, kevés xilit hozzáadásával. (cukor, szorbit is használható hozzá)

Hozzáadtam a szétnyomott fokhagymát, majd a meghámozott, darabolt paradicsomot. Hozzákerült a hasábokra darabolt sárgarépa, majd a darabolt káposzta is. A máj félretett levét is hozzáadtam, majd ételízesítőt szórtam rá. (a távol-keleti ételek jellegzetes ízvilága részben a nátrium-glutamátnak köszönhető, ami az ételízesítők alapja. Ezt az ún. umami ízt, a sós, édes, savanyú, keserű mellett, ötödik ízként tartják számon. A természetben is előfordul, de manapság szintetikus változatát használjuk. A nátrium-glutamát színtelen, íztelen, viszont stimuláló hatása miatt étvágyat gerjeszt, és és jóllakottság érzését kelti.) A gombaszeletek, és a kockázott paprika hozzáadása után kínai ötfűszer keverékkel szórtam meg, szójaszószt öntöttem hozzá, majd a darabolt gyömbért is hozzáadtam.

Belekerült a közben kisebb darabokra vágott máj is. Az édességét máskor a főzős ebben a fázisában baracklekvárral, most már az elején kevés xilittel állítottam be. 4 evőkanál keményítőt meleg vízzel jól elkeverve hozzáadtam a már kész ételhez, elkevertem, és lekapcsoltam a gázt alatta.  Fedő alatt, hagytam, hogy kicsit besűrűsödjön. (én nem használok annyi keményítőt, mint egyes kínai éttermekben, mert nem szeretem, ha ragacsosak az ételek) 
Már kicsivel előbb spagettit tettem fel főni sós, forró vízben, és mikor majdnem megfőtt leszűrtem. A közben kiürített wokban olajat forrósítottam, majd a spagettit beletéve, enyhén megpirítottam. Szójaszószt is tettem hozzá az íze, és a színe miatt.

Itt az újabb kérdőjel! Hogy kerül az Olasz spagetti a kínai konyhába? Úgy, hogy óccó. A kínai tészták, amik többnyire rizslisztből készülnek, lényegesen drágábbak mint Olasz rokonaik. Pedig finomak. Tapasztalatom, hogy a wokban készített ételekhez kitűnően illenek. Elég a kicsit bővebb lére engedett kajához, a végén öt percre hozzáadni a tésztát.  Felszívja a fűszeres szaftot, és már kész is az egytálétel. Most viszont elfogyott a rizstésztám itthon, így maradt az eredeti China style spagetti.

Gondolom, hiányoljátok a hozzávalókat is, és joggal. Bevallom, másodszor olvastam vissza amit eddig írtam, és akkor tűnt fel, hogy ez hiányzik. 
Itt a lista:

1 kg. csirkemáj,
2 nagy fej hagyma, nagyobb kockákra vágva,
5 gerezd fokhagyma, kés lapjával szétnyomva,
4 db. sárgarépa, hasábra vágva,
1/4 kisebb káposzta, a torzsa felőli vastagabb levelek felkockázva,
2 db. nagy paradicsom meghámozva (forró vízbe mártva, majd a héja lehúzva)
4 db. lecsópaprika nagyobb darabokra vágva,
5 db. csiperkegomba felszeletelve,
1 hüvelykujjnyi friss gyömbér, apróra darabolva,
3 kávéskanál ételízesítő,
kevés frissen őrölt bors,
2 kávéskanál kínai ötfűszer keverék,
1 evőkanál almaecet,
2 kávéskanál xilit, (cukor, vagy szorbit)
3 evőkanál étkezési keményítő.

Írásomból, már eddig is kiderült, wokban csináltam a kaját. Ezt az eszközt is azonosítják a kínai gasztronómiával, pedig ezen kívül, számtalan módját ismerik, és használják ételeik elkészítéséhez. Ez is tájegységenként változik. Van ahol inkább párolják, máshol pirítják az ételeket. Legközelebb lehet, hogy kicsit jobban utánajárok, keresek egy autentikus receptet, és kevésbé ismert "kínait" csinálok! Lehet jobbat, mint egy kínai cipőárus.

Hideg uborkaleves - uborka gazpacho.

Teljesen összezavarodtam! Ha nem a magam feje után megyek egy étel elkészítésénél, előtte alapos kutatást végzek, vajon mások, hogyan csinálják? Bár ne tettem volna! Felkutattam az összes létező (és többségében nem létező) receptet, és alapos elemzést végeztem.

Melyik ízlene nekem legjobban? Rájöttem, apró változtatásokkal, szinte mind, így maradtam a jól bevált megoldásnál, magam találtam ki, hogyan fogom csinálni. Minden recepttulaj, másként csinálta ugyanis. A sokadik próbálkozás után, egyik receptben megláttam a joghurtot, mint hozzávalót. Nédamán! Ez tzatzikit csinált, csak összeturmixolta. Elsiklottam felette, de mégis piszkálta a csőröm. Mi lenne, ha?...
Mi lenne, ha nem tennék bele joghurtot, de tennék bele egy kis kaprot? Biztos nem rontaná el. Megnéztem, mi van a hűtőben. Kiverte a szemem, a tegnapról maradt néhány csemegeuborka. Megütöttem a főnyereményt! A félbevágott lecsópaprika, kérdés sem volt, hogy megy hozzá, majd elkezdtem gondolkozni a fűszerezésen. Másokkal ellentétben, nekem a friss, alapfűszerek ott sorjáznak a kertben, így nem volt nehéz, néhány levelet lecsippenteni róluk. A kaport, már rég megették a csigák, - nem tudom miért komálják? Ezt, meg a bazsalikomot dugnom kell előlük! - de abból van szárított, vagy fagyasztott egész évben. Imádom!  Tehát lecsíptem néhány levél mentát, és citromfűt, (vagy füvet?) és már meg is voltak a hozzávalók. Hagyma, fokhagyma mindig van a házban, azzal nem lehetett gond! Összegezzük!

Hozzávalók:

1 db. kígyóuborka,
1 marék csemegeuborka,
fél lecsópaprika,
2 - 4 gerezd fokhagyma (ezt mindenki ízlésére bízom.) (én ma nem csókolom meg Párom)
1 vöröshagyma,
1 kávéskanál szárított kapor,
néhány levél borsmenta, és citromfű, (a borsmenta feltétlenül kell, de jó a szárított is) 
3 kanál extra szűz olíva olaj,
1 kanál almaecet,
só, őrölt fehérbors. 

A  hozzávalókat összevágtam, egy műanyag tálban összeturmixoltam. Ennyi! Mivel, szinte mindent a hűtőből vettem ki, azonnal fogyasztható volt. 
Na persze, hogy előtte leképítettem, mert másképpen nem látnátok.

Bocs! Büfiztem! 
Ha valaki hozzászokott nyáron a hideg zöldségek fogyasztásához, annak nem is kívánok finomabbat. Rólam köztudott, hogy nagy paradicsomimádó vagyok, de más zöldségeken is elélek napokig. Nem kell fogynom, mégis nyaranta legalább három kilót leadok. Ezt aztán rendes emberhez méltóan a téli kalóriaszegény időkben, rendre visszaszedem. 
De ezért élünk! Nem?
És ha most azt hiszitek, megártott a vodka, amit az uborkalevesbe tettem, nagyon tévedtek! Nem volt itthon. Pedig illik hozzá, bele, vagy miafene!

Intelem!: Tudom, vannak, akik kevésbé bírják az uborkát, a káposztát, és másokat, mint a többség. Az uborka - fokhagyma páros epeproblémákat okozhat, így akik hajlamosak erre, óvatosan fogyasszák!