Egy pici privát ünneplés, és Karácsony újra.

Egy éve történt, (2012.12.27.) hogy megírtam életem első blogbejegyzését, ami óriási változást hozott életemben. Blogger lettem. Nem a statisztikáról fogok süketelni, bár azzal is meg lehetne tölteni néhány nyomtatott oldalt. Most viszont magyarázatra szorulok, hiszen első bejegyzésemet, Karácsony a Mamánál címmel nem ezen az oldalon írtam meg. Az ünnepeinknek külön blogot szántam, és kicsit később indítottam fő, a gasztronómiával foglalkozó oldalamat. (2013.01.11.) Itt vagyunk most. 
Ez az oldalam pedig, a mai napon egy éves.

Első írásom, a karácsonyról szólt. Arról az ünnepről, amit minden évben családi körben, Drága Anyósomnál ünneplünk. Idén sem volt máshogyan, de változott a helyzet. A Mama lebetegedett, megműtötték, és most lábadozik. Az ünnep viszont nem marad el, és még áthelyezni sem lehet későbbre. Így aztán idén a Lányok többet vállaltak magukra. Feleségem, és sógornőim. A Mama szerencsére jól van, de a szokásos vendéglátást nem tudta volna egyedül magára vállalni. A Karácsony viszont a legnagyobb ünnep, amit illő módon kell megünnepelni. Ilyenkor együtt a család. A karácsonyi menü elkészítése több napot vesz igénybe. Eddig is sokat segítettek a lányok, de most minden feladat rájuk hárult. Meg rám is kicsit, mert én sem szerettem volna tétlen maradni. Most felsorolás következik az asztalra került ételekről, elején azokkal, amik itthon, saját konyhánkban készültek: 
Töltött káposzta, 12 literes fazékkal, rozmaringos csülök, borsos, mustáros sertésszűz, franciasaláta, kapros, lilahagymás krumplisaláta, almás-diós koszorú, boci szelet, meggyes-diós kevert süti. Helyben, már a Mamánál készült az orjaleves, a sült hurka-kolbász, és még kevés friss, húsos tepertő is került az asztalra. Sógornőm sütött csirkét, amihez még gyorsan készítettünk krumplit, valamint hozott még mézes sütit, és leveles tésztából készített fűszeres, sajtos rudakat, és pogácsákat. Almás pite is került még az asztalra, másik sógornőm jóvoltából.

Mama a lányaival.

Most néhány dolog kimaradt az elmúlt évekhez képest, mert a Mama mindig csinált méteres kalácsot, kincsesbánya sütit, de Párom ezeket nem szokta sütni, így azokkal a sütikkel váltottuk fel a régieket, amikre Ő van berendezkedve. Minden nagyon finomra sikerült szerencsére! Mindannyian túl vagyunk már az izgatottságon, hiszen a lányok, és én is jártasak vagyunk a konyhában. Mindegyiknek családja van, és rutint szerzett már sajátjai ellátásában. Legtöbbet nejem, hiszen a legidősebb lány, és ifjú korától jól forgatja a fakanalat. Így aztán természetes, hogy magára vállalta a munka legnagyobb részét. Élvezettel tette! Mint ahogy én is, hiszen kiosztottuk a feladatokat magunk közt. Én bepácoltam a husikat, megcsináltam a salátákat, övé lett a töltött káposzta elkészítése, a húsok sütése. Másnap korán keltünk, hiszen már a Mama konyhájában az Ő feladata volt az orjaleves főzése, a kolbász-hurka, a tepertő sütése. Amiben tudtam segítettem, amiben nem, azt dokumentáltam. A töltött káposztát csak melegíteni kellett, de jövőre nem így lesz. Úgy döntött Párom, hogy jövőre itthon összekészíti a káposztát, de azt is a Mamánál főzzük.
Eljutottam idáig, és most meg fogom szakítani a bejegyzés írását, mert minél több receptet szeretnék mostani írásomba is becsempészni. Azt pedig csak úgy tehetem meg, hogy külön-külön mindet előre megírom, és idehozom azokat. Természetesen, most is vannak előregyártott blogok, hiszen az elmúlt évben sem voltam tétlen. Vannak viszont olyan írások, amik az elmúlt napokban jöttek létre, és vannak, amiket csak később illesztek a megérdemelt helyére. Az első írásom szülinapján kezdtem hozzá, és fő oldalam születésnapján adom közzé bejegyzésem. Így kétszer ünnepelhetek.

Orjaleves, természetesen a Mama 
csigatésztájával.

Lássuk a menüt, az asztalra kerülés sorrendjében. Idén nem készült halászlé, hanem nagyon finom orjalevessel kezdtük a karácsonyi lakomát. Azok kedvéért, akik nem tudják: az orja a sertéskaraj csontja, jó húsosan, a levesben pedig a hozzáadott zöldségek, a csont, és a hús kifőzött aromájával. Tanácsos a zsírosabb részeket főzés előtt eltávolítani, mert nem az adja levesünk ízét. Elkészítésének módját ide kattintva elolvashatod.

A saját adagom.

Ezután jött a töltött káposzta, vagy ahogy Anyósom nevezi a szárma. Mivel délszláv gyökerekkel rendelkezik, ez a megnevezés megmaradt. A töltött káposztát sokféleképp nevezik, de a lényeg majdnem mindig egy nagyon finom étel. Párom, és én is úgy szeretjük, ha forrázott káposztalevelekbe töltünk, és csak egy rész savanyú apró kerül hozzá, valamint van benne füstölt, és bőrös hús, esetleg kevés kolbász is. Mivel a káposztához illik a kapor, és a csombor (borsikafű) az is szokott időnként kerülni a fazékba. Karácsonyra küldtem egy receptet, a Recepttár receptversenyére, és díjat is kaptam rá, így ezt hozom ide, mert ha a szakmai zsűri méltónak találta díjazásra, akkor veletek is nyugodtan megoszthatom. A kapros szárma receptjét itt láthatod.

Mivel az ünnep előtt úgy döntött a családi kupaktanács, hogy inkább a hidegen is fogyasztható ételekre koncentrálunk, (ezek tovább elállnak, és könnyebb elcsomagolni is őket) többféle sült húst, disznótoros finomságokat, salátákat hamis majonézzel, párolt káposztát készítettünk még. És természetesen sütiket, mert anélkül nem ünnep az ünnep.

Sógornőm jóvoltából szert tettünk, gyönyörű szűzpecsenyére, amit két nappal az ünnep előtt pácoltam be. A pácolás sorsára jutott a bőrös csülök is, így másnap már befűszerezve várták a sütést.
A szűzpecsenye elkészítését már leírtam külön bejegyzésben, így azt ugyanerről az oldalról idehozom. Csak ide kell kattintanod érte. 

A csülök elkészítéséről most külön nem írtam, viszont kitűnő recepttel szolgálhatok korábbról. Akkor lecsós krumplit is készítettünk mellé, így egy lényegesen részletesebb recepttel találkozhattok. A rozmaringos csülök, lecsós krumplival recept itt olvasható.

Hurka, kolbász, frissen sült tepertő is került az asztalra, és a sültek mellé többféle saláta.

Akik ismernek tudják, nagy salátarajongó vagyok, és állítólag egész jól csinálom akár a friss, akár a majonézes jellegű cuccokat. Soha nem használok kész majonézt. Nem azért, mert nem ízlik, hanem mert jobban szeretem saját, jól bevált receptem szerint, hamis majonézzel készíteni a salátákat. Aki eddig kóstolta, ugyanezen a véleményen volt, mert mindenkinek ízlett mindegyik.

Most felsorolás következik, mert volt rá időm az elmúlt napokban, hogy az összes elkészítését leírjam, és a recepteket egy kattintással megnézhetitek.
A franciasalátát így készítem.
A kapros-lilahagymás krumplisalátám ilyen.
A virslisalátát így szoktam csinálni.
A virslisalátát ugyan nem karácsonyra, hanem szilveszterre készítettem, de idehozom, mert az is illik az ünnepi asztalra. 

Szintén idehozom azt is, ahogy a párolt káposztát csinálom, mert az is készült karácsonykor, és kitűnő a sült húsok mellé. A párolt káposztát mindig gyümölccsel, és borral csinálom, már évek óta. Nem használok viszont hozzá cukrot, csak édesítőszert, azt is csak ritkán. Nem a mások által alkalmazott receptet használom, tehát nem a cukor karamellizálásával kezdek, hanem saját, kipróbált módszeremet alkalmazom. Körtét, vagy almát szoktam hozzáadni, de van mikor sárgarépa, mazsola, pezsgő is kerül a párolt káposztámba. A legutóbbit almával csináltam, így azt a receptet hozom ide, ami a legutóbbira a legjobban hasonlít. Ide kattints érte.

Mi maradt még? A sütik! Mint mindig, ezek az étkek, az ünnepi asztal koronái. A Mama ilyenkor szokott készíteni méteres kalácsot, kincsesbányát, töltött ostyát, és más sütiket. Mivel idén a lányokra hárult ez a szerep is, most mások kerültek az asztalra. Semmivel sem gyengébb minőségben, mit bármikor ezelőtt, sőt megállapítottuk, hogy jól jött a hagyományok felrúgása.

Sógornőim is sütöttek, így mézeskalács, sós, leveles tésztából készített rudacskák, és almás pite is kínálta magát. Mindezek mellett az a háromféle süti, amit a számomra legkedvesebb lánya a Mamának sütött, már előző nap. Meggyes-diós kavart sütit, almásat kuglóf formában, boci szeletet, amit van, aki kráter szeletként ismer. Az utóbbi időben, nagyon rákapott a sütkérezésre.

Egyre nagyobb rutinnal csinálja, és kihasználja az elmúlt évben nyert sütőformákat, melyeket kifejezetten azért választottam, hogy neki is a kedvébe járjak. Már ahol lehetett választani. Szerencsére szépen gyarapodott a sütő alkalmatosságok sora, hiszen kapcsos kuglófformát, sütőformát, piskótatorta formát, püspökkenyér formát is nyertem, a többi rengeteg edény, fűszer, utalvány, és mások mellett. Enyém lett a Receptrangadó, főétel kategóriájának első díja is.

Sikeres volt az elmúlt év, és remélem, idén sem maradnak el a jutalmak. Külön öröm, hogy a nyeremények nagy része, szakmai zsűrizés eredménye. Mióta a sors kicsit elbánt velem, a gasztronómia felé fordultam, és ez tartja bennem a lelket.
De vissza a sütikhez! Hamarosan megírom a többi süti receptjét is, de mivel a legfinomabb, a diós-meggyes már receptesítve van, most azzal kezdek. Isteni finom lett! Különösen azért, mert a darált dió mellett, apró, vágott diódarabok is vannak benne, így elkülönülnek az ízek benne, amik mégis tökéletes harmóniát adnak a sütinek. Itt láthatod, hogyan készült a meggyes-diós süti.

Ezzel akár véget is érhetne a felsorolás, de a két ünnep között elkészítettem a kocsonyát is, ami többnyire szintén a Mama reszortja volt eddig. Majdnem úgy csináltam mint Ő, de kicsit mégis másként. Kicsivel több répával, ami egyáltalán nem rontotta el. Természetes, hogy erről is írtam, így a kocsonya receptjét itt megnézheted.

Más volt az idei karácsony, mint az eddigiek. Jó volt így! Soha nem vették még ki a részt a LÁNYOK ennyire a karácsonyi készülődésből. Mindig segítettünk annyit amennyit tudtunk, de a Mama nemrégen ünnepelte a 70.-et, a terhek java részét le kell venni a válláról. Normális családokban ez így van. Annak ellenére, hogy minden alkalommal szívesen csinálta, idén belenyugodott, hogy több segítséget kap, mint máskor. Most viszont saját feleségem szemében láttam felgyúlni azt a tüzet, amit eddig a Mamáéban láttam, minden ünnep előtt. 
A készülődés örömét!

Kapros, lilahagymás krumplisaláta.

Már el volt döntve, hogy idén karácsonyra is készítek többféle salátát, köztük krumplisalátát is, amikor egyik kedves ismerősöm érdeklődött, vajon a lilahagyma nem színesíti-e meg az elkészült majonézes salátát? Már többször dolgoztam, az általam nagyon kedvelt lilahagymával, mert szeretem lágyabb, édeskés ízét. A vöröshagymával szemben, nem kell elősütni (mikrózni) elég simán besózni. A vöröshagyma, ha nem készíted elő, a kelleténél roppanósabb, és csípősebb marad.
Magam sem gondoltam, hogy ekkora népszerűségre fog szert tenni salátám. Nem is rabolom a drága időtöket, hanem rátérek a lényegre. Én héjában főtt krumpliból szoktam csinálni, de most nejem rábeszélt, hogy hámozzam meg főzés előtt. 

A lilahagymát felszeleteltem negyed karikákra, majd bátran besóztam. A meghámozott krumplit sós, enyhén ecetes vízben megfőztem vigyázva, ne főzzem túl. Míg meghűlt, kikavartam az öntetet, ami tejfölből, mustárból, szárított kaporból, kevés extra szűz olíva olajból, sóból, őrölt borsból, fokhagyma granulátumból állt.

Megkóstoltam az öntetet, mert minden új kavarással a krumpli törik, így szerettem volna esztétikai élményt is adni az ízek mellé. Figyeltem arra, hogy a lilahagymát besóztam, így az öntetet enyhébben ízesítettem. 
Fontos jól megsaccolni a mártás, és a krumpli arányát, mert utólag elvenni nem tudunk belőle, hozzátenni pedig csak ismételt keveréssel lehet. Szeretem, ha nem úszik a krumpli a mártásban!

A felkarikázott főtt krumplit, és a sózott lilahagymát a mártásba kevertem, és hagytam, hogy összeérjenek az ízek.

Ezekből csináltam:
Kb. 2 kiló krumpli,
4-5 fej lilahagyma,
2 pohár tejföl, (2 x 330g.)
1 kanál só, kevés ecet a főzővízbe,
2 kanál mustár,
1 kanál olíva olaj,
1 kávéskanál szárított kapor,
őrölt bors ízlés szerint,
kevés fokhagyma granulátum.
Ha szükséges, a mártást is sózzuk, de ne felejtsük, hogy a lilahagymát erősen ízesítettük!

Bevallom, köretként szolgált volna a különféle sült húsok mellé, de mire lefotóztam volna, elfogyott. Pedig apás adag volt, de egy szakácsnak ennél nagyobb dicséret nem kell. Így aztán be kell érnetek azzal a képpel, amin még bontatlan állapotban látható a salátám, de nem sokáig, mert néhány napon belül ismét elkészítem. Valószínű ismét változtatok keveset az elkészítés módján, nem mintha ez nem lett volna tökéletes. Én már csak ilyen vagyok!
Még egy dolog! Biztosan észrevettétek, hogy mint mindig, most sem kész majonézt használtam. Jobban szeretem az általam kikavart kotyvalékokat. Szerintem az általam készített keverékek, legalább annyira jók, mint a különféle konzervgyárak termékei, és legalább tudom, mi van benne. Nyers tojás biztosan nincs! Ha használom a tojás sárgáját, főtt tojásból teszem. Nem a szalmonellától félek, hanem nekem, és családomnak ez vált be.
Az eredmény pedig a próba alapján kitűnően sikerült. 
Valahol hallottam, hogy a krumplisaláta próbája az evés. Lehet, hogy rosszul hallottam!?  De így igaz! És mint látható, nem lett lila a saláta.

Krumplisaláta újhagymával, lestyánnal, petrezselyemzölddel.

Tegnap jártam a piacon. Nem a vásárlás volt a fő célom, merthogy hó vége van, de két csomag újhagymát vettem, meg bosszúságomban, két csomó medvehagymát, amit gyökerestől téptek ki élőhelyéről. Annyira el volt fonnyadva, hogy féláron ideadták. (egyébként, a szemétbe került volna)

Ma ezt a két csomót dolgoztam fel, maradéktalanul.

Ami viszont keverte a biztosítékot, az volt, hogy láttam az egyik termelőt, több kilónyi újhagyma zöldet a kukába dobni. Méltatlan ehhez, az egyébként kitűnő alapanyaghoz. Gyorsan elhatároztam, hogy népszerűsítem, ezt a nélkülözött finomságot. Merthogy, nagyon finom. Nem csak a szeletelt újhagyma, hanem a zöldje is. Másik bejegyzést is írtam róla, így nem ismétlem élményeimet, hanem az újhagyma zöldjéből készített pestomat
itt megnézhetitek. 

Fázisok a krumplisali készítéséről.

Egy munkával, rögtön két finomságot készítettem. A pesto mellett, csináltam krumplisalátát is. Abból, ami van. Néhány szem krumplit megőriztem a  legutóbbi főzéskor, az újhagyma rendelkezésemre állt, a tegnap kapott lestyán, oly szép volt, hogy nem maradhatott ki, a még ősszel elszórt petrezselyem magok, gyönyörű bokrot növesztettek. Így, majd minden megvolt a finom krumplisalihoz. Fehérbort is tartok mindig itthon, így a munka közben belém is, de a salátába is került a nedűből.

Erről már az életben nem fogok leszokni! Általában, nem receptet írok, hanem leírom, hogy készítettem ételemet. Most is így lesz.
A krumplit héjában, sós vízben feltettem főni. Addig felszeltem a további hozzávalókat. Az újhagymát vékony karikákra, a petrezselyem, a lestyán zöldjét, nem túl apróra vágtam. Kevés sót tettem rá, majd összeforgattam. Közben elkészítettem  a pestot, és a krumpli is megfőtt. Meghámoztam, karikára vágtam, majd hozzáöntöttem kevés fehérbort, almaecetet, olíva olajat, és összekevertem a zöldekkel. Mivel az ucsó fokhagymát is elhasználtam a pestohoz, fokhagymaport szórtam rá, (ezt is én készítettem a múlt nyáron) őrölt borssal, és még egy kis sóval beállítottam a végleges ízt. Nem biztos, hogy holnap, nem kell kicsit utána sózni, mert a krumpli szívja magába a sót. Jól teszi!

Elkészülvén.

Egy biztos! Ismét bebizonyítottam, hogy az újhagymának, nem csak a föld alatti része használható. A zöldje, ugyanolyan kellemes alapanyag, és mindent meg fogok tenni népszerűsítéséért.
Remélem, kicsit most is sikerült!