2015. május 14., csütörtök

Baconbe göngyölt spárga mártogatóssal.


Spárgaszezon van, ami nem sokáig tart, de amíg lehet kihasználom. Tegnap akaratomon kívül két spárgás ételt készítettem. Ez volt a tervezett, de úgy alakult, hogy egy malőr kapcsán egy nem tervezett köretet is készítettem. Sebaj! Szeretem a nemvárt feladatokat, azok sokkal nagyobb összpontosítást igényelnek, gondolkodásra késztetnek. Mint már írtam ez volt az előre elgondolt étel, de mellette még szerettem volna mást is csinálni a spárgából, mivel nem az év egészében dolgozok spárgával. A sors úgy alakította, hogy nem terv szerinti, hanem szükségmegoldás született, de a végeredmény jó helyre került, és megérte. Ezt a göngyölt spárga receptet már napok óta dédelgettem, tervezgettem, de mivel köretet is készítettem spárga hozzáadásával, arról is írtam, amit itt olvashattok.  
Most pedig jöjjön az elsőként készített, de a másodikként publikált baconbe göngyölt spárga tényleges receptje, valamint a hozzá készült mártogatósé is.

Hozzávalók:

fehér, vagy zöld spárga,

szeletelt bacon.

a mártogatóshoz:

1 pohár joghurt, (150 g.)
1 szál újhagyma zöldje,
kis maréknyi friss kapor,
kevés citromlé,
só, frissen őrölt bors.



A spárgákat a síp alatt megtisztítjuk, a végét ami fás lehet, levágjuk. Baconszelettel spirál alakban betekerjük. Az utolsó hajtást megtűzzük fogpiszkálóval, hogy ne bomoljon ki sütés közben. Fűszerezésre nincs szükség, mert a bacon füstöt, sós íze a sütés közben megízesíti a spárgát. Teflonos tepsibe, vagy sütőtálba sorjázzuk, és 180 fokon az előmelegített sütőben a bacon pirulásáig sütjük.
Ezalatt elkészítjük hozzá a mártogatóst. Újhagymát, kaprot a lehető legapróbbra vágjuk, összekeverjük 1 pohár joghurttal, kevés citromlével, sózzuk borsozzuk. 

Más mártogatóssal is finom. Adhatunk mellé csípős salsa szószt, de akár majonézt is. Gyors, egyszerű vendégvárónak is kitűnő!


Tegnap tehát spárgás napom volt, így rövid idő alatt két változatát is megkóstolhattam ennek as finom alapanyagnak. 
Már csak az kellene, hogy valaki elmagyarázná, mi a fene olyan drága a spárgában? Ha nem lenne drágább a húsnál, biztosan másoknak is sűrűbben kerülne az asztalára, és nem számítana luxuscikknek ez az egészséges finomság!





2 megjegyzés:

  1. Azért ide írok, mert ide sikerült. A kapor szárításáról kérdeznélek, hogy már lehet szárítani a friss, gyenge kaprot? Még nem virít, de rengeteg van a kertben és ritkítani kellene. Viszont szeretnék eltenni belőle, hogy akkor is legyen, amikor már kiszárad a kertben. A sóban eltett kaporról hallottál már? Én is teszek a fagyasztóba is, meg szárítok szárastól is, ha már nagyobb, de szeretnék a kamrapolcra is, mert sajnálom kidobálni, és a fagyasztó akármikor cserben hagyhat akár egy tartós áramszünet, akár egy meghibásodás miatt. Éva

    VálaszTörlés
  2. Lehet szárítani ilyenkor is a kaprot. Én külön a morzsolt levelét őszre, télre, de a szárát is szoktam szárítani 10 centis darabokra vágva, és egész nyáron kovászos uborkához használom. a kapor könnyen fagyasztható is, sóban még nem tartósítottam, mert mindig natúr kaprot használok. Fagyasztva viszont tartósítom, még jégkocka tartóban is, kevés vízzel fagyasztva. Tökfőzelékbe így két kockát teszek.
    Írtam a kapor szárításáról is. http://gasztropajtikiskertje.blogspot.hu/2013/08/a-kapor-frissen-fagyasztva-szaritva.html

    VálaszTörlés