Rétegelt vadpörkölt almával, borókával (régebbi receptem rekonstrukciója)

Ez az írás is egy régebbi visszaállítása, hiszen az eredeti, valaki hathatós közreműködésével eltűnt. Több más receptemmel együtt gyakorlatilag mindent letörölt bográcsos oldalamról.
Ennek a helyreállítása volt tán a legkönnyebb, mert erre az eseményre másfél év távlatából is tökéletesen emlékszem. A Gyulavári Kastélynapok vadfőző versenyén vettünk részt barátaimmal, és bár mindenki ért közöttünk a bográcsozáshoz, ezen a napon én voltam a chef. 

Két legyet ütöttem egy csapásra, mert ezt a receptet küldtem be a Kifőztük Magazinba is, ahonnan korábban felkérést kaptam néhány étel elkészítésére, a Magazinban való megjelenésére. Annyi volt a szerkesztőség kérése, hogy először náluk jelenjen meg a recept. Bloggerként, tán ez volt a legnehezebb, hiszen a receptem, és a körülményekről szóló írás csak több hónappal később kapott nyilvánosságot.
Magáról a Kastélynapokról annyit illik tudni, hogy egy hagyományteremtő rendezvény, ami ez alkalommal került másodszor megrendezésre. A résztvevők létszámán ez nem látszott, hiszen 43 bográcsban rotyogott az étel.

A szerény nevezési díj fejében 5 kiló vadhúst adtak a szervezők, ami ezúttal dámvad volt.

Népes társaságunk három csapatra való nyersanyaghoz jutott így, hiszen ez nálunk már megszokott, szinte családi esemény. Ilyen eseményeken kitelepülünk sörcsapolóval, fröccsgéppel, és jó hangulatban töltjük el a napot. Jellemző a társaságra, hogy utolsó csapatként hagyjuk el a helyszínt. Most is így történt, de közben jól is laktunk, a finom dámvad pörkölttel.
Ennyi előzetes után, lássuk hogyan publikáltam a Kifőztük Magazinban:

Rétegelt vadpörkölt almával, borókával.

Ez az eljárás, minden vadhúsból, birkából, és marhából főzött pörkölt készítésére alkalmazható. Több mint 30 éve lestem el a technikát egy idős juhászembertől, aki akkor három bográcsban főzött birkát ezzel a módszerrel. A technika lényege, hogy a rétegek elzárják a párolgás útját, így bográcsunk, egyfajta kuktaként működik. 

Hozzávalók 20 literes bográcshoz:

15 kg hús, (a fotón szereplő ételnél dámvad) 

4 kg vöröshagyma, 

3 fej fokhagyma, 

1 kg zöldpaprika, 

1/2 kg paradicsom, 

1 kg alma, 

1/2 marék borókabogyó, 

1 kávéskanál csombor (borsikafű) 

1 evőkanál csípős pirospaprika, 

4 evőkanál édes pirospaprika,

só, kevés bors,

1 evőkanál köménymag,

20 dkg szalonna,
2 dl bor.

A hagymákat felszeleteljük, megsózzuk. Nem muszáj túl apróra, mert a hosszabb főzés után szétfő. A húst feldaraboljuk, a paprikát, a paradicsomot, karikára vágjuk.A szalonnát csíkokra vágjuk, majd üvegesre pirítjuk. A köménymagot hozzáadva, rárétegezzük a húst. Legalulra a nagyon csontos darabok kerülnek. Erre egy réteg már besózott hagyma, majd ismét, már kevésbé csontos hús kerül. Ezt is hagymával zárjuk. Újabb két réteget teszünk a bográcsba hasonló módon, és a legtetejére több szeletelt hagymát, a karikázott paprikát, paradicsomot, a csombort, (borsikafű) őrölt borsot, kevés köménymagot, és az előzőleg összetört borókabogyót tesszük. A mi bográcsunknak van fedője is, de nem feltétlenül szükséges a főzéshez. 

Amíg fel nem forr, nem szükséges kavarni, csak a bográcsot kell időnként megforgatni. Mivel mi öntöttvas, beépített bográcsban főztünk, nem tudtuk forgatni, de nem is volt szükség rá. Az öntöttvas bogrács nagyon jó hővezető, így ez a legalkalmasabb edény a pörkölt főzésre. Ezzel az eljárással, nagyon kevés víz kell a főzéshez. Volt olyan étel, amibe nem is kellett után töltenem. Csak annyit adjunk hozzá, hogy a húst teljesen ellepje. A felforrás után, összekavarhatjuk, és beletesszük a fokhagymát, és az őrölt borsot. Mikor a hús megpuhult, hozzáadjuk a meghámozott, szeletelt almát, és rövid idő múlva, a borban elkevert őrölt piros paprikát. Az édeset, csípőset egyaránt. Az alma, és a bor savtartalma, biztosítja ételünk, finom, sűrű szaftját. Figyeljünk, az utólagos fűszerezésre, ha szükséges! Még egy jó tanács, amit egy idős juhásztól tanultam. A fakanállal, a bogrács aljáról vett mintát, sugárban, magasabbról csorgassuk a kanálra, így nem kell a kóstolásnál megfújni.

A pörkölt, a Gyulavári kastélynapok vadfőző versenyében készült el, ahol 43 bográcsos étel közül, a “legfinomabb étel” díjat kapta.

Így került a zsűri elé.

Így jelent meg tehát a magazinban, más receptjeimmel együtt. Emlékezetes nap volt, sokáig beszéltünk róla.
Talán ezért volt könnyebb reprodukálni az írásomat, amit egy "jóakaróm" nyilván "véletlenül" több más receptemmel együtt letörölt. Azóta óvatosabb vagyok!

Megjelent a Kifőztük magazin augusztusi száma!

Miért viselkedek rikkancs módjára, és miért szánok külön cikket, ennek az egyébként örvendetes hírnek? Azért, mert a saját receptjeim is ott vannak a magazinban. 
Nagy megtiszteltetés, köszönöm a lehetőséget. Mivel bográcsos, és szabad tűzön készült ételek publikálására kértek meg, nem ezen az oldalamon szerepelnek, hanem értelemszerűen bográcsos írásaim közt. Azért, hogy megkönnyítsem dolgotokat, idehozom minden írásom elérhetőségét, így könnyen odanavigálok mindenkit az aktuális bejegyzéshez. A fenti főmenüben, látjátok a többi oldalaim felsorolását, de minden megjelent receptemre, külön - külön is rá foglak vezetni benneteket! 
Remélem, ezeket is olyan sokan fogjátok olvasgatni, mint a többit! Mivel javában benne vagyunk a nyárban, lehet, hogy hasznos tanácsokkal is szolgálhatok. Bográcsra, tárcsára, grillre fel!

IDE kattintva belelapozhattok a magazinba. Érdemes, mert nagyon sok jó recept van benne. Természetes, hogy én a sajátjaimra vagyok a legbüszkébb!

Az általam készített ételeket, a főzés sorrendjében láthatjátok, így értelemszerűen azzal kezdek, amit először küldtem be, és blogomban is első a magazinba szánt receptek közt. Többször elkészítettem már ezt az ételt, aminek én legelőször az "abáló kincsei pikánsan" nevet adtam. A Kifőztük magazinban, "csípős savanyú tokány belsőségekkel" néven szerepel. Mint a többit, ezt is megtekintheted blogoldalamon, ha IDE kattintasz.

A második volt a sorban az a dámvad pörkölt, amivel a Gyulavári Kastélynapokon lakattuk jól barátainkat, és természetesen a zsűrit is. Mint ebből kiderül, versenyben szerepeltünk vele, ahol a "legízletesebb étel" díjat kapta a pöri. Azt hiszem egy amatőr szakács számára, ennél nagyobb elismerés nem adható! Azzal az összeszokott csapattal készítettük, aminek én is tagja vagyok, és ezúttal én voltam a szakács. A dicsőség, a "Tepertő keverők" csapatáé is! Ezt is megtalálhatod a bográcsos oldalamon, elég csak IDE kattintanod.

Harmadikként olyan ételt készítettem a magazinnak, amit egész családom nagyon szeret. Mind kedveljük, a szaftos ételeket, így ez is beilleszkedik a sorba. Nem csak tárcsán készíthető el, hanem bármikor, és bármilyen más főzőalkalmatosságban. Mint kiderült, én ezúttal tárcsán csináltam. 
A kapros, tejszínes pulykatokány, igen finom étel, aminek a pikantériáját a kapor adja meg. Ennek a fűszernek a lágy íze, nagyon illik a mártásos ételekhez. Nyilvánvaló, hogy blogoldalamon ez is szerepel, amit ITT megnézhetsz.

Negyedikként, már június végén készítettem el a következő ételt. A zúza, minden formában jöhet nálunk. Pörköltként, paprikásként számtalanszor elkészítettük. Csupán a véletlen műve, hogy ebben is a kapor a főszereplő, fűszerként. Szerencsémre friss kapor volt bőven, így nem okozott gondot az alapanyag. Szokásomhoz híven, ezt is bő szaftra engedtem, így a mellé tálalt galuska, amolyan szafthordozóként kitűnően megállta helyét. Zöld fűszerekbe forgatott tejföl golyócskákat tettem hozzá, nem csak a látvány kedvéért! ITT megnézheted hogyan készült.

Az utolsó étel amit a magazin számára készítettem, nem került bele, de nem azért, mert nem ütötte meg a szintet! A terjedelmet nem lehet a végsőkig bővíteni, de mivel elkészítettem, nem hagyhatom veszni az erről készített írásomat, na meg a sok fotót sem. Ezt főztem legutoljára, és gyulaiként mi mással zárhattam volna a sort, mint a gyulai apró pecsenyével. Lokálpatriótaként büszke vagyok városom értékeire, így a világhíres gyulai kolbászra is. Ezzel készült ez az étel, amit szintén megnézhettek. ITT



Most, hogy a lényeg már fent van, röviden a történésekről. Ezt is csak azért, mert először csöppentem bele, az ilyen jellegű munkába. A magam példájából jöttem rá, hogy egy magazin szerkesztése, nem könnyű dolog. 
Már rég benne vagyunk a nyárban, de a felkérést április végén kaptam. Jól esett, hogy az ország legjobb gasztrobloggerei közt szerepelhetek receptjeimmel! Megkértek, adjam meg tíz általam nagyon kedvelt, lehetőleg saját magam által kitalált, elkészített étel nevét, általános leírását, és azok közül választottak ötöt. Kérték, hogy mind bográcsban, vagy szabad tűzön készített étel legyen. Ezek a kérések, válaszok, nagyon rövid idő alatt megvoltak, és kaptam egy határidőt, ameddig el kellett készíteni az ételeket. Mivel a magazinnak vannak a szerkesztéssel kapcsolatos követelményei, ez természetes volt. Kérték, hogy lehetőleg jó minőségű, nagyobb felbontású esztétikus fotókat készítsek az ételekről, hiszen a magazinban, a recept mellett a legfontosabb a látvány. Tanult képalkotóként ez sem volt probléma! Természetesen, megpróbáltam megfelelni a magasabb igénynek, (amit talán csak én támasztottam munkámmal szemben) és az átlagosnál lényegesen többet fényképeztem, több beállításból. Még időnként a tálalással is kísérletezve, igyekeztem megfelelni!
Amikor elkészültem egy étellel, dokumentáltam, megírtam a receptet, és elküldtem emailben. Ez okozta a legnagyobb gondot! Tudjátok, kicsit mindig bő lére engedem a mondandómat, (van amikor nem is kicsit) de ebben az esetben meg kellett szoknom a tömörséget. A magazin oldalin a hely kötött, nem fér rá a tőlem megszokott sok süket duma. Ezért lettek ezek az írások kicsit mások, és ennek köszönhetően, változott a további bejegyzéseim stílusa is. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy rájöjjek, olvasóim nagy része, mégis csak a receptre kíváncsi, nem pedig a sok dumára. A szokásom megmaradt, így sok esetben kisebb novellát írok a kaják mellé, de a könnyebb átláthatóság kedvéért, a receptet jól elkülönítve írom bele cikkeimbe. Ezután, ez így is marad! Stílusomon, nem változtatok sokat, mert ezek az írások, nem csak a nagy közönségnek szólnak, hanem amolyan naplóként, főleg családomnak, utódaimnak. Mily szerencse, hogy ebben a korban élek! Élve a lehetőséggel ezt hagyom hátra, amolyan örökségként. 
Mivel úgy látom, megint kezdek a szokásos hibámba esni, nem is folytatom tovább. Az élet, remélem még nagyon sokáig megadja ezt a lehetőséget, és a gasztronómia kapcsán, sok új írást hagyhatok még hátra!
A Kifőztük magazinnak, és szerkesztő gárdájának pedig még egyszer megköszönöm a lehetőséget! Remélem, nem az utolsót!