Gyulai finom falatok.

Ez a receptem is egy régebbi rekonstrukciója. Azért lett szükség újraírására, mert bográcsos oldalam összes bejegyzését letörölte valaki néhány hete. Többségét már újraírtam, a receptek ugyanis megmaradtak. A köré írt történeteket viszont nem az eredeti formájukban pótoltam. Ki emlékszik már, másfél év távlatából az eredetire szóról-szóra?
Ezt a receptet a Kifőztük Magazin felkérésének megfelelően írtam 2013 júniusában. Gyulaiként, mivel mással jelentkeztem volna, mint egy hamisítatlan gyulai recepttel. Azért gyulai, mert városom neves terméke a gyulai kolbász az étel egyik alkotórésze. Több formában készítik a város több éttermében, mindenhol kicsit másképpen, egy közös alapanyag van bennük, a gyulai. Én is elkészítettem saját variációmat, ami egészen biztos, hogy más mint a többi. Így csináltam:

Hozzávalók 8 főre:

1 kg pulykacomb
1 szál kolbász (gyulai, vagy házi szárazkolbász)
2 fej hagyma
3 db sárgarépa
3 gerezd áttört fokhagyma 

5 szál újhagyma
3 db paradicsom
3 db zöldpaprika
1 kávéskanál só
2 kg újburgonya

A kolbászt lebőrözzük, vékonyra szeleteljük, zsírjára sütjük. 

A kolbász szeleteket kivéve, a zsír egy részét másik edénybe öntjük, a maradékon a hagymát megpároljuk.
Az apróra vágott húst fehéredésig pirítjuk.
A felszeletelt répát és az apróra vágott paradicsomot is hozzáadva, felöntjük száraz fehérborral.
Mikor a hús és a répa is kezd puhulni, belekerül a zöldpaprika és az újhagyma, valamint a zúzott fokhagyma is.
Legvégén beletesszük a sült kolbászt és készre főzzük.
Ha szükséges, kicsit sózzuk.
A kolbász finom íze, egész ételünknek kellemes, füstös ízt kölcsönöz.
Megszórhatjuk újhagyma szeletekkel.
Héjában főtt újkrumplival kínáljuk, amit kolbászzsírba forgatunk.
Illik hozzá a kovászos uborka is.
Az ételt tárcsában, vagy serpenyőben is elkészíthetjük.

A gyulai kolbász méltó jó híréhez. Az 1910-es brüsszeli világkiállításon mutatta be Balogh József, ahol aranyérmet kapott. Nagyüzemi gyártása Stéberl András nevéhez fűződik, aki kis páros gyulaijával Brüsszelben 1935-ben újabb aranydiplomával öregbítette kolbászunk hírnevét. Magam is sűrűn veszek részt kolbászunkkal kapcsolatos rendezvényeken, és igazi lokálpatriótához híven igyekszem városunk híres termékét népszerűsíteni. Bár a közelmúltban sötét felhők gyülekeztek a kolbászüzem felett, úgy tűnik megmenekült egyenlőre. Remélem évtizedekig dicsekedhetek még városunk hungarikumával, a gyulai kolbásszal.

És hogy az egész világ lássa: Gyulán a kerítés is kolbászból van!

A fotókat természetesen én készítettem, bár láttam már őket viszont más oldalakon is. 

Megjelent a Kifőztük magazin augusztusi száma!

Miért viselkedek rikkancs módjára, és miért szánok külön cikket, ennek az egyébként örvendetes hírnek? Azért, mert a saját receptjeim is ott vannak a magazinban. 
Nagy megtiszteltetés, köszönöm a lehetőséget. Mivel bográcsos, és szabad tűzön készült ételek publikálására kértek meg, nem ezen az oldalamon szerepelnek, hanem értelemszerűen bográcsos írásaim közt. Azért, hogy megkönnyítsem dolgotokat, idehozom minden írásom elérhetőségét, így könnyen odanavigálok mindenkit az aktuális bejegyzéshez. A fenti főmenüben, látjátok a többi oldalaim felsorolását, de minden megjelent receptemre, külön - külön is rá foglak vezetni benneteket! 
Remélem, ezeket is olyan sokan fogjátok olvasgatni, mint a többit! Mivel javában benne vagyunk a nyárban, lehet, hogy hasznos tanácsokkal is szolgálhatok. Bográcsra, tárcsára, grillre fel!

IDE kattintva belelapozhattok a magazinba. Érdemes, mert nagyon sok jó recept van benne. Természetes, hogy én a sajátjaimra vagyok a legbüszkébb!

Az általam készített ételeket, a főzés sorrendjében láthatjátok, így értelemszerűen azzal kezdek, amit először küldtem be, és blogomban is első a magazinba szánt receptek közt. Többször elkészítettem már ezt az ételt, aminek én legelőször az "abáló kincsei pikánsan" nevet adtam. A Kifőztük magazinban, "csípős savanyú tokány belsőségekkel" néven szerepel. Mint a többit, ezt is megtekintheted blogoldalamon, ha IDE kattintasz.

A második volt a sorban az a dámvad pörkölt, amivel a Gyulavári Kastélynapokon lakattuk jól barátainkat, és természetesen a zsűrit is. Mint ebből kiderül, versenyben szerepeltünk vele, ahol a "legízletesebb étel" díjat kapta a pöri. Azt hiszem egy amatőr szakács számára, ennél nagyobb elismerés nem adható! Azzal az összeszokott csapattal készítettük, aminek én is tagja vagyok, és ezúttal én voltam a szakács. A dicsőség, a "Tepertő keverők" csapatáé is! Ezt is megtalálhatod a bográcsos oldalamon, elég csak IDE kattintanod.

Harmadikként olyan ételt készítettem a magazinnak, amit egész családom nagyon szeret. Mind kedveljük, a szaftos ételeket, így ez is beilleszkedik a sorba. Nem csak tárcsán készíthető el, hanem bármikor, és bármilyen más főzőalkalmatosságban. Mint kiderült, én ezúttal tárcsán csináltam. 
A kapros, tejszínes pulykatokány, igen finom étel, aminek a pikantériáját a kapor adja meg. Ennek a fűszernek a lágy íze, nagyon illik a mártásos ételekhez. Nyilvánvaló, hogy blogoldalamon ez is szerepel, amit ITT megnézhetsz.

Negyedikként, már június végén készítettem el a következő ételt. A zúza, minden formában jöhet nálunk. Pörköltként, paprikásként számtalanszor elkészítettük. Csupán a véletlen műve, hogy ebben is a kapor a főszereplő, fűszerként. Szerencsémre friss kapor volt bőven, így nem okozott gondot az alapanyag. Szokásomhoz híven, ezt is bő szaftra engedtem, így a mellé tálalt galuska, amolyan szafthordozóként kitűnően megállta helyét. Zöld fűszerekbe forgatott tejföl golyócskákat tettem hozzá, nem csak a látvány kedvéért! ITT megnézheted hogyan készült.

Az utolsó étel amit a magazin számára készítettem, nem került bele, de nem azért, mert nem ütötte meg a szintet! A terjedelmet nem lehet a végsőkig bővíteni, de mivel elkészítettem, nem hagyhatom veszni az erről készített írásomat, na meg a sok fotót sem. Ezt főztem legutoljára, és gyulaiként mi mással zárhattam volna a sort, mint a gyulai apró pecsenyével. Lokálpatriótaként büszke vagyok városom értékeire, így a világhíres gyulai kolbászra is. Ezzel készült ez az étel, amit szintén megnézhettek. ITT



Most, hogy a lényeg már fent van, röviden a történésekről. Ezt is csak azért, mert először csöppentem bele, az ilyen jellegű munkába. A magam példájából jöttem rá, hogy egy magazin szerkesztése, nem könnyű dolog. 
Már rég benne vagyunk a nyárban, de a felkérést április végén kaptam. Jól esett, hogy az ország legjobb gasztrobloggerei közt szerepelhetek receptjeimmel! Megkértek, adjam meg tíz általam nagyon kedvelt, lehetőleg saját magam által kitalált, elkészített étel nevét, általános leírását, és azok közül választottak ötöt. Kérték, hogy mind bográcsban, vagy szabad tűzön készített étel legyen. Ezek a kérések, válaszok, nagyon rövid idő alatt megvoltak, és kaptam egy határidőt, ameddig el kellett készíteni az ételeket. Mivel a magazinnak vannak a szerkesztéssel kapcsolatos követelményei, ez természetes volt. Kérték, hogy lehetőleg jó minőségű, nagyobb felbontású esztétikus fotókat készítsek az ételekről, hiszen a magazinban, a recept mellett a legfontosabb a látvány. Tanult képalkotóként ez sem volt probléma! Természetesen, megpróbáltam megfelelni a magasabb igénynek, (amit talán csak én támasztottam munkámmal szemben) és az átlagosnál lényegesen többet fényképeztem, több beállításból. Még időnként a tálalással is kísérletezve, igyekeztem megfelelni!
Amikor elkészültem egy étellel, dokumentáltam, megírtam a receptet, és elküldtem emailben. Ez okozta a legnagyobb gondot! Tudjátok, kicsit mindig bő lére engedem a mondandómat, (van amikor nem is kicsit) de ebben az esetben meg kellett szoknom a tömörséget. A magazin oldalin a hely kötött, nem fér rá a tőlem megszokott sok süket duma. Ezért lettek ezek az írások kicsit mások, és ennek köszönhetően, változott a további bejegyzéseim stílusa is. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy rájöjjek, olvasóim nagy része, mégis csak a receptre kíváncsi, nem pedig a sok dumára. A szokásom megmaradt, így sok esetben kisebb novellát írok a kaják mellé, de a könnyebb átláthatóság kedvéért, a receptet jól elkülönítve írom bele cikkeimbe. Ezután, ez így is marad! Stílusomon, nem változtatok sokat, mert ezek az írások, nem csak a nagy közönségnek szólnak, hanem amolyan naplóként, főleg családomnak, utódaimnak. Mily szerencse, hogy ebben a korban élek! Élve a lehetőséggel ezt hagyom hátra, amolyan örökségként. 
Mivel úgy látom, megint kezdek a szokásos hibámba esni, nem is folytatom tovább. Az élet, remélem még nagyon sokáig megadja ezt a lehetőséget, és a gasztronómia kapcsán, sok új írást hagyhatok még hátra!
A Kifőztük magazinnak, és szerkesztő gárdájának pedig még egyszer megköszönöm a lehetőséget! Remélem, nem az utolsót!