Maga recept, egy régi emlék kapcsán íródott, mert volt egy időszak, amikor évente többször is jártunk egy Margitta melletti kis bihari faluba, Micskére. A helyi polgármesterrel, Tripó Pistával szorosabb kapcsolatba került egész családom, és barátaim. Szerettek bennünket! A fiúk akkori zenekara is igen népszerű volt, akiket rendkívül megkedveltek a faluban, és a környéken. Volt néhány gasztronómiai élményem is ott tartózkodásaim alatt, mert az ember ugye eszik is néha. Vendéglátóink, meg mindent megtettek annak érdekében, hogy szerény lehetőségeikhez mérten, (sőt tán erőn felül is) ne érezzünk hiányt semmiben.
Történtek furcsa esetek is! Ezektől maradt emlékezetes az esemény. A micskei falunap lebonyolítását vállaltuk el családommal. Nejem, aki profi rendezvényszervező, magára vállalt bizonyos protokolláris teendőket, szervezési, lebonyolítási feladatokat. Nagyobbik fiam hangosította a programokat, zenéltek a bandájukkal (az akkor TV-ben is fellépő Jaffa együttessel) rövid közös néptáncbemutató a helyi, és egy margittai néptánccsoporttal. De főként egy hétvégi szoros, életre szóló kapcsolat indult el, a falu lakóival. Micske egy színtiszta Magyar falu Biharban, Margittától tizennéhány kilométere. Az úthálózat katasztrofális volt akkor, de már régen jártam arrafelé. Lehet, hogy most sem jobb a közlekedés. A faluban, viszont mindenki köszönt a másiknak. Megadták a kellő tiszteletet egymásnak, és az újonnan érkezőknek is. Szokatlan volt ez, a városi mindennapos közöny láttán! Rengeteg barátot szereztünk pillanatok alatt. Különösen, amikor megismertettek bennünket a falu két legnagyobb nevezetességével, a kocsmával, majd a présházzal is. Itt aztán szorosabb kapcsolatok is kialakultak. A falunap, komplett egész napos fesztivál volt, rengeteg programmal. Az előző este tehát ismerkedéssel telt el, de nem teljesen zökkenőmentesen. Kis csapatunk tagjai, közelebbi kapcsolatba kerültek a falu nevezetességeivel, és ezzel bizonyos kötelezettségek is jártak. Mindenkinek a borát, pálinkáját illett megkóstolni. Abból pedig mindenkinek volt bőven.
Gondolván, hogy már benőtt a fiatalok feje lágya, én időben visszavonultam a lelkészi hivatal mellett lévő ifjúsági szálláshelyre. Rendben nyugovóra is tértem, és csak másnap reggel értesültem az éjszakai apró malőrről. Történt ugyanis, hogy a nagy sötétségben, vagy (és) egyéb mozgáskoordinációs problémák miatt az ifjak egy része nem a valódi szálláshelyén keresett nyugalmat, hanem a mellette lévő paplakban. Észrevették ugyan a hibát, de már későn. Csak akkor, amikor már egyértelmű jelei voltak, hogy valami nagyon nem frankó.
Másnap reggel a templom tornyából, tárogató muzsikával ébresztették a falu lakóit, de baráti társaságunk, már az éjszaka történteket tárgyalta. Meg a falu is, mert a hírek gyorsan terjedtek ugyebár. Azt, hogy először a lelkész lányának szobájába tévedtek a fiúk, majd mikor észrevették, hogy ez nem az igazi, újabb fekvőalkalmatosság után néztek. Az újabb szoba viszont pont a házigazdáék hálószobája volt. Maradandó emlékek! A renitensek ezek után még azt is felajánlották reggel, hogy a szemben lévő református templomban meggyónják bűneiket egyfajta feloldozást remélve. De az éppen akkor kezdődő istentiszteletet követően, értelemszerűen felajánlásukat a lelkész úr nem tudta elfogadni. Okkal, és joggal. Nem úgy volt öltözve! Meg nem volt katolikus, ahol tudvalevőleg divat a gyónás. Ilyen előzmények után vágtunk bele a falunap forgatagába. Barátokban itt sem volt hiány! Engem már vártak, mintha örökké közük éltem volna. A falu apraja nagyja, még a Micskéről elszármazottak is visszatértek erre a napra, részt venni a közös egész napos vigalomban.
Főzőverseny is volt, amit valamilyen oknál fogva megnyertem. Kaptam egy gyönyörű korondi vázát. Nem volt bunda, mert a zsűri elnöke, a falu akkor 94 éves, de rendkívül jó karban lévő, köztiszteletben álló főzőasszonya is elismerően nyilatkozott pörköltemről. A többiek is, sőt sokszorosítani kellett receptemet. Mint kiderült, helyben nem pörköltet, hanem inkább sűrű gulyást főzött mindenki. Egyedül én készítettem valódi, nálunk is ismert pörköltet. Egy rendkívül bájos ifjú hölgy bizonyságot kívánt, miszerint pörköltemet nem bárányhúsból csináltam. (mert azt ugyan meg nem eszi) Kegyesen hazudtam, és lenövendékmarháztam birkámat. Háromszor repetázott! Mi lett volna, ha még szerette is volna a birkahúst? Mondanom sem kell, hogy a húszliteres bogrács ki is lett törölgetve. Rétegelve csináltam pörköltelet, mint azt már oly sokszor. Ugyanúgy, mint azt barátaimmal évekkel ezután, a gyulai vár aljában.
A másik gasztronómiai emlékem a közelben fekvő Margittához kapcsolódik. Vendégül lettünk látva, és éttermi szintű ellátásban volt részünk, tehát étlapról kívánhattunk bármit. Barátom a csorba után kétszersültet rendelt, mert előtte felvilágosították, hogy ezt bizony nem a hazánkban ismert pirítós-szerű kenyérféle, hanem mindkét oldalán átsütött fűszerezett sült hús.
Én viszont az általam már akkor ismert, de keveset kóstolt savanyú vetrecét választottam.
Emlékeim alapján, a közelmúltban magam is főztem egy kisebb adagot, aminek a receptjét már leírtam.
Hozzávalók:
80 dkg. növendékmarha,
10 dkg. füstölt szalonna,
2 fej hagyma,
1 db. nagyobb paradicsom,
1 kanál őrölt pirospaprika,
3 -4 db. babérlevél,
3 gerezd fokhagyma,
1/2 citrom leve, esetleg reszelt héja,
1 kanál mustár,
4 - 5 kanál tejföl, (lehet laktózmentes is)
2 dl. száraz fehérbor,
só,
őrölt bors.
Tokányjellegű erdélyi étel a savanyú vetrece. Többféle körettel, de köret nélkül is fogyasztják. Legismertebb köretei a puliszka, a tarhonya, a galuska, de főtt tésztával is asztalra teszik.
A húst tokányszerű csíkokra, a szalonnát vékonyabbakra vágtam. A szalonnát zsírjára pirítottam, majd kivettem a bográcsból. A forró zsírban enyhén megpörköltem a felcsíkozott húst, majd az apróra vágott kicsit megsózott hagymát elterítettem a húson. Az apróra vágott fokhagyma, a nagyon felaprózott paradicsom, kevés só, őrölt bors, őrölt pirospaprika került a bográcsba ezek után, valamint 2 dl. bor. Jól elkevertem, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ne lepje el egészen. Időnként megforgattam, vigyázva, hogy ne égjen le, majd mikor felgyöngyözött néhány babérlevél is került az edénybe. Időnként megforgattam az edényt, majd később meg is kavartam. Mikor a lé elfőtt pótoltam. Kevés mustár, és citromlé került hozzá. Fél citrom héját is belereszeltem. Amikor majdnem készre főtt elkevertem a főzőlével csomómentesre eldolgozott tejföllel, és újra felforraltam.
A megadott mennyiségeknél lényegesen többől készült, de ez a kisebb adag vetrece elkészülhet fazékban is.
Ezek tehát emlékeim, melyek nem csak a gasztronómiához kapcsolódnak, hanem mint oly sokszor, naplószerűen tükrözik a régmúltat. Jó lesz időnként elolvasni őket, felidézni a régi szép napokat. Mert Micskén szép napokat töltöttünk!
Történtek furcsa esetek is! Ezektől maradt emlékezetes az esemény. A micskei falunap lebonyolítását vállaltuk el családommal. Nejem, aki profi rendezvényszervező, magára vállalt bizonyos protokolláris teendőket, szervezési, lebonyolítási feladatokat. Nagyobbik fiam hangosította a programokat, zenéltek a bandájukkal (az akkor TV-ben is fellépő Jaffa együttessel) rövid közös néptáncbemutató a helyi, és egy margittai néptánccsoporttal. De főként egy hétvégi szoros, életre szóló kapcsolat indult el, a falu lakóival. Micske egy színtiszta Magyar falu Biharban, Margittától tizennéhány kilométere. Az úthálózat katasztrofális volt akkor, de már régen jártam arrafelé. Lehet, hogy most sem jobb a közlekedés. A faluban, viszont mindenki köszönt a másiknak. Megadták a kellő tiszteletet egymásnak, és az újonnan érkezőknek is. Szokatlan volt ez, a városi mindennapos közöny láttán! Rengeteg barátot szereztünk pillanatok alatt. Különösen, amikor megismertettek bennünket a falu két legnagyobb nevezetességével, a kocsmával, majd a présházzal is. Itt aztán szorosabb kapcsolatok is kialakultak. A falunap, komplett egész napos fesztivál volt, rengeteg programmal. Az előző este tehát ismerkedéssel telt el, de nem teljesen zökkenőmentesen. Kis csapatunk tagjai, közelebbi kapcsolatba kerültek a falu nevezetességeivel, és ezzel bizonyos kötelezettségek is jártak. Mindenkinek a borát, pálinkáját illett megkóstolni. Abból pedig mindenkinek volt bőven.
A másik gasztronómiai emlékem a közelben fekvő Margittához kapcsolódik. Vendégül lettünk látva, és éttermi szintű ellátásban volt részünk, tehát étlapról kívánhattunk bármit. Barátom a csorba után kétszersültet rendelt, mert előtte felvilágosították, hogy ezt bizony nem a hazánkban ismert pirítós-szerű kenyérféle, hanem mindkét oldalán átsütött fűszerezett sült hús.
Én viszont az általam már akkor ismert, de keveset kóstolt savanyú vetrecét választottam.
Emlékeim alapján, a közelmúltban magam is főztem egy kisebb adagot, aminek a receptjét már leírtam.
Hozzávalók:
80 dkg. növendékmarha,
10 dkg. füstölt szalonna,
2 fej hagyma,
1 db. nagyobb paradicsom,
1 kanál őrölt pirospaprika,
3 -4 db. babérlevél,
3 gerezd fokhagyma,
1/2 citrom leve, esetleg reszelt héja,
1 kanál mustár,
4 - 5 kanál tejföl, (lehet laktózmentes is)
2 dl. száraz fehérbor,
só,
őrölt bors.
Tokányjellegű erdélyi étel a savanyú vetrece. Többféle körettel, de köret nélkül is fogyasztják. Legismertebb köretei a puliszka, a tarhonya, a galuska, de főtt tésztával is asztalra teszik.
A megadott mennyiségeknél lényegesen többől készült, de ez a kisebb adag vetrece elkészülhet fazékban is.
Ezek tehát emlékeim, melyek nem csak a gasztronómiához kapcsolódnak, hanem mint oly sokszor, naplószerűen tükrözik a régmúltat. Jó lesz időnként elolvasni őket, felidézni a régi szép napokat. Mert Micskén szép napokat töltöttünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése