Mézes mustáros oldalas, sok fokhagymával, hagymás krumplival.

Még meleg! Soha nem tettem még ilyet, hogy a tálalás után azonnal a klaviatúra elé ülök, és elkezdek írni az épp elkészült ételről. De érthető, hiszen nagyon finomat készítettünk. És frissek az ízek, az emlékek! 

A többes szám érthető, mert koprodukció volt, és párom, valamint saját munkám eredményeként került már délelőtt fél tízkor a sütőbe a tepsi az oldalassal, és a krumplival, amit akár pékné módra készített köretnek is nevezhetnénk. A husit én készítettem elő, a pékné szerepét pedig nejem vállalta. 
Ha valaki ismeri a sztorit ugorja át, aki nem, érdemes elolvasnia! A pékné módra készített ételeket azért hívják így, mert a pék, aki keményen dolgozott, éjszakára nem húzta ki a konnektorból a kemencét, (régen nem is volt rá lehetőség) hanem a felfűtött kemencébe a talpon lévő pékné, a szomszédok, és a falu apraja-nagyja által előkészített tepsiket, edényeket helyezte el sütési-főzési célzattal, melyek így az új műszak idejére (hajnalra) el is készültek. Reggel pedig indulhatott újra a műszak. Ezt a szokást ma is sok helyen művelik, A marokkói tagine, a Zsidó sólet elkészítésének máig ez a legáltalánosabb módja. De most oldalas készült, saját sütőnkben, ami meglehetősen lerobbant állapotban van már szegény. De mindig kell másra a lé, és az új tűzhely marad egyenlőre várólistán. De nem Gasztropajtiék anyagi helyzetére vagytok kíváncsiak, hanem végre a receptre! Máris!

Hozzávalók:

2,5 kg. sertésoldalas,
1 fej fokhagyma,
só, frissen őrölt bors, 
3 kanál méz,
2 kanál mustár,
1 kanál étolaj,
1 kanál balzsamecet,
2 kg. krumpli,
5 fej vöröshagyma.

A fokhagymagerezdeket megpucoltam, hosszában kettévágtam, keskeny pengéjű késsel az oldalast kilyuggattam, majd megtűzdeltem egyenletesen fokhagymával. A mustárt, az olajat, a mézet, a sót, a balzsamecetet, és a borsot összekevertem, majd egyenletesen bekentem vele az oldalast minden oldalán. 
Közben a krumpli meg lett tisztítva, és a tepsibe lett sorakoztatva. A krumplihasábok közé negyedelt hagyma került, meg lett sózva, és kevés bors lett rá őrölve, majd a tetejére lett téve a bepácolt oldalas. (ha tehetitek előtte éjszaka kenjétek be az oldalast, mert akkor még jobban átjárják az ízek) Fólia alatt sült, míg a krumpli is meg nem puhult, a hús pedig finom, fűszeres levet engedett a hagymás krumpli alá. A legvégén rövid időre le lett véve a fólia, így az oldalas tetején aranybarna máz keletkezett. 

Nem lett ropogós, de nem is ez volt a cél. Az elkészült hús állagát úgy tudom a legjobban leírni, hogy amikor megfogtam, szálaira omlott szét. Rövid pihentetés után gyönyörűen lehetett szeletelni a csontok mellett, így az adagolás sem volt nehéz. Ha előre felszeltem volna az oldalast, egészen máshogy ugrok neki. Akkor biztosan nem ugyanabban a tepsiben sült volna a hagymás krumplival, hanem külön edényben. Bevallom, a mustár helyett eredetileg ketchup szerepelt a tervben, de Áron fiam kielégíthetetlen rajongása a ketchup iránt, újragondolásra késztetett az oldalas sütésével kapcsolatban. (elfogyott a ketchup) Legközelebb úgy csinálom. Ketchuppal, kicsit több mézzel, balzsamecettel, olajjal, sóval, borssal, fokhagymaporral, szeletelt oldalassal, ragacsosan. De ez a jövő zenéje!

Ui.: Van egy oldal, amely abból él, hogy ellopja az érdekesnek tűnő cikkeket, majd megjelenteti forrásmegjelölés nélkül sajátjaként. Nem titok. A Mindenegyben blog oldalról van szó. Nem először találkoztam már írásaimmal, köztük ezzel is az oldalukon. Ezt kérem úgy hívják, lopás! Jól meg lehet élni abból, hogy összeszedem a népszerű írásokat, majd megjelentetem sajátomként, az oldalon megjelenő reklámokból befolyó pénz, pedig megjelenik bankszámlámon. Ügyes! És ezt ezek szerint tűri a magyar jogrendszer. De én nem!