2015. január 4., vasárnap

Csilis bab a lehető legegyszerűbb módon. (régebbi receptem rekonstrukciója)


Ez a recept is régebben íródott, és elenyészett bográcsos oldalamon volt olvasható mindaddig, míg valaki le nem törölte a többivel együtt. Mivel oldalam egyik legnépszerűbb írása volt, másokkal együtt ezt is igyekszem újra közzétenni, az eredetihez hasonló formában, az eredeti fényképekkel.
Töredelmes vallomás következik!  Eredetileg valóban bográcsban főtt volna, de mint utólag kiderült, 2013. legmelegebb napján készítettem, és bár minden el volt készítve a bográcsozáshoz, végül a jóval hűvösebb konyhámban, jelentős mennyiségű védőital mellett készült el a chili con carne. A tőlem megszokott csavarral, hiszen egy korábbi tapasztalatom alapján tarhonyát is főztem bele. Ennek az apropója az volt, hogy egy alkalommal vegetáriánus is volt azok közt a kiknek főztem, és neki a megfőtt már fűszerezett babból keveset kivéve neki külön tarhonyával készítettem el a kaját. Mivel akkor nagy sikere volt ennek a változatnak is, (olyannyira, hogy mindenki meg akarta kóstolni a tarhonyás verziót is) már a kész csilit újra kellett forralnom, és az egészet kevés víz, és tarhonya hozzáadásával tartalmasabbá tennem. Azóta sűrűn csinálom így házi reszelt tarhonyával, ami megfőve kísértetiesen hasonlít a darált húsra, így az étel állaga sem tér el az eredetitől. A recept szerencsére, mint az összes többi esetében most is megmaradt, mert sok helyen publikáltam, így nem volt nehéz rekonstruálni.


Hozzávalók 12 személyre:

10 literes fazékhoz:
1 kg. száraz tarkabab
1 kg. marha, sertés, vagy pulyka darált hús
5 fej hagyma
5 gerezd fokhagyma
1/2 kg. lecsópaprika
1/2 kg. paradicsom
1 doboz kukoricakonzerv
1/4 kg. házi tarhonya
2 ek. fehérbor ecet

A babot előző este beáztatom.

Az áztatólevet leöntöm, majd egy nagy fazékban felteszem főni. Annyi vizet öntök rá, hogy a bab felett 5 cm legyen. Enyhén megsózom, néhány babérlevelet teszek rá, és hadd rotyogjon. Ezután elkészítem a többi hozzávalót. Hagymával,fokhagymával kezdem. A hagymát apróra vágom, a fokhagymát kés lapjával összenyomom és felaprítom. A csilit apróra  vágom. Mindenki saját szájíze szerint adjon bele csípőset. Ezeket hozzáadom a babhoz. A paradicsomot felkockázom, majd mehet a fazékba. A paprikát kis kockákra vágom. 
Meg meg keverem a babot, és hozzáadom a saját készítésű vitaprik paprikát ami elég sós. 1 teáskanál őrölt bors, 3 teáskanál őrölt paprika, és néhány felaprított bazsalikomlevél is kerül a fazékba. A bab 2 órája fő. Megkóstolom, hogy megpuhult-e. Ha kell fűszerezni tegyük meg. Ha a bab megpuhult (al dente, fogkeményre főtt) hozzáadhatjuk a darált húst, és a paprikát. 10 perc után belekerülhet a tarhonya. Lassú tűsön, többször megkavarva 30 percig főzzük. Ha a tarhonya is megfőtt tálalhatjuk. Mivel nagyon meleg volt, védőitalként jóféle fehérborból készült fröccsöt fogyasztottam bőségesen. Egészségünkre!!!


Mivel akkor mindent dokumentáltam, és nem csak a szokványos módon, Youtube oldalamra filmet is töltöttem fel a főzésről, ami meglehetősen szubjektív képet rajzol rólam. Mentségemre szolgál, hogy nagyon meleg volt!

A csilis babbal pedig nagyon jól laktunk!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése