2014. július 3., csütörtök

Csípős gombapaprikás szárított paradicsommal, galuskával.


Alig egy hete bevásároltam 2500 Ft.-ból. Tudatosan, mert célom néhány tésztasaláta, májpástétom, és valamilyen gombás étel elkészítése volt, valamint annak bebizonyítása, hogy ebből a szerény összegből is több, finom étel készíthető. 
Ez a gomba 199 Ft. volt. (500g. Interspar)
Nem nagyobb mennyiségben, hiszen ez az összeg, ételfajtánként mindössze 2-4 adagra volt elegendő, de ha azt számba vesszük, hogy hatféle kaját készítettem, és a maradékból még összedobtam egy nagy adag salátát is, ami bőven elég lett volna 2 fő részére, bár én egy ültő helyemben elpusztítottam. Bármennyire furcsa, (nekem is az volt) imádom a gombát, sűrűn el is készítettem már, de nem dokumentáltam a gombapaprikásom receptjét. Most erre is sor került. Mivel soha nem csinálom egyformán a kajákat, mindig a pillanatnyi hangulat, az épp aktuális állapot, és gondolataim döntenek a végleges ételről. Most éppen ilyen hangulatom volt, és így készült a gombapaprikás.

Hozzávalók 2 személyre:


500 g. vegyes gomba (csiperke, barna csiperke, laska)

1 ek. zsír,
2 nagyobb fej hagyma,
3 gerezd fokhagyma,
1 db. zöldpaprika,
1 kisebb paradicsom,
1 kanál, őrölt pirospaprika,
1 kis csilipaprika,
1 marék szárított paradicsom (ha nincs, tegyél bele 1 kanál sűrített paradicsomot)
kevés só, őrölt bors,
kevés köménymag,
1 kanál tejföl.

A hagymát  apróra vágjuk, kevés zsíron megdinszteljük. Megsózzuk, majd hozzáadunk kevés köménymagot. Kicsit együtt pirítjuk.
Az apróra vágott paprika, és paradicsom, és kevés szárított paradicsom, valamint egy kis csili is hozzákerül. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Fedő alatt főzzük, míg a kicsit szétfőnek a fazékba lévők. Hozzáadjuk a szeletelt, vagy darabolt gombát, és a felcsíkozott fokhagymagerezdeket. Megborsozzuk, és beletesszük az őrölt pirospaprikát. Fedő alatt főzzük tovább.
A gomba levet enged, hiszen nagyobbik része víz, így jó esetben nincs szükség a víz pótlására. Kóstoljuk meg, mert lehet, hogy szükség van egy kevés sóra, mert a fazékban lévők felvették. Nem feltétlenül szükséges, de én 1 kanál tejfölt is kavarok hozzá, amivel kicsit sűrítem, valamint pikánsabbá teszi az ízét. A közben 2 tojásból, 6 evőkanál lisztből, kevés sóból, vízből kikevert, forró, enyhén olajos vízben kifőtt galuskával tálaltam.


Felesleges dicsérni saját művemet, de higgyétek el, megint jól okoskodtam. Már maga az a tény, hogy három különféle gombából készült a paprikás, és mindháromnak más lett a főzés után az állaga is, különlegessé tette a kaját. Meglehetősen jól sikerült a galuska is, amit Benke Laci bátyám módszerét követve, vágódeszkáról szaggattam. Ezentúl, mindig így fogom csinálni! Búcsúzásul leírom hogyan készítettem.


Két tojást lazán felvertem, majd hat kanálnyi lisztet, kevés sót, és vizet hozzáadva, nem folyós masszát kevertem belőle. Míg a víz felforrt, hagytam pihenni. Keverhettem volna a galuskához kevés petrezselyem zöldet is, de mivel nem volt friss, most ezt kihagytam. Vágódeszkáról szaggattam a forró vízbe, amibe kevés olajat is tettem.
Ha száraztésztát főzök ki, nem teszek bele olajat, de ebben az esetben, ha a víz tetején lévő olajjal találkozik először a galuska, az vékony réteget képez rajta, ami ha lesüllyed az edény aljára, megakadályozza, hogy odatapadjon. Most is jól gondolkodtam. Sehol, semmi ragacs!


A komplett kaja, viszont ragyogó lett. Enyhén csípős, a szárított paradicsom különleges íze, a kanál tejföl lágysága, mind növelte paprikásom pikantériáját, és jól is esett. Ez a lényeg!


Még valami: Kaptam egy üzenetet, hogy díjat kaptam. Ez egy olyan díj, mint a pilótajáték. Blogger adja, egy másik bloggernek. Épp ezért, nem adom tovább. Gyerekkoromba volt divat, hogy add tovább 11 embernek, mert ha továbbadod szerencse ér, ha nem, rád esik egy zongora, jobb esetben, halálra csíp egy méhraj. Nos! Köszönöm a bizalmat, de nem akarok senkit kellemetlen helyzetbe hozni. Jól esik az elismerés, de maradnék a szakmai megmérettetéseknél! Csóközön!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése