2014. július 29., kedd

Fűszeres csirkecombok, zöldséges krumplialapon, és máshogyan.



Ha egy recept beválik, érdemes máskor is elkészíteni, vagy még jobb újragondolni, és úgy megcsinálni ismét.
Nejem hallotta, egy számunkra nagyon kedves ifjú háziasszonytól a receptet, és szülinapomra készítette el először oldalasból, és császárból. Most, hogy ismét a szülinapom ürügyén hívtuk össze a valamivel bővebb vendégsereget, megint nekilátott, de a bőrös sertéshús helyett ezúttal csirke felsőcombot használt.
Mivel a combokat egyben vettük, az alsócombot más fűszerezéssel szintén megcsinálta. Csak úgy, de nem mellékesen, azt is megmutatom, de majd csak a végén. A fő attrakció ugyanis a tepsis csirkecomb volt. Az egész lényege az, hogy egy nagy tepsibe krumpli, sárgarépa, és hagymaszeletek kerülnek, arra a befűszerezett csirkecombok, majd lefóliázva megy a sütőbe. Akár itt abba is hagyhatnám, de tudom, várjátok a pontos leírást, hogy Ti is el tudjátok készíteni, ha épp arra támad kedvetek. Nem is beszélek le róla senkit, mert finom, olcsó kaja.

A hozzávalók, egy nagy sütőtepsihez értendők:


10 db. csirkecomb,  (ehhez csak a felsőcombot használtuk, az alsók a másik sütőtálba kerültek)
2 kg. krumpli hasábra vágva,
3 nagy sárgarépa megtisztítva, majd karikára vágva,
1 nagy fej hagyma, karikára szeletelve,
só, őrölt bors, őrölt pirospaprika, étolaj a páchoz.


A csirkecombokat az előkészített gyors páccal bedörzsöljük, és amíg a zöldségágyat előkészítjük, állni hagyjuk. A krumplit megtisztítjuk, majd hasábra vágjuk. Ez kerül a tepsi aljára. A sárgarépát szintén megtisztítjuk, és felkarikázzuk. A krumplira sorjázzuk. Az alap utolsó eleme a karikára vágott hagyma. Kicsit megsózzuk, majd ráfektetjük a pácba forgatott csirkecombokat. A tíz felsőcomb, éppen elfért a krumpliágyon. Alufóliával leborítjuk, és mehet a sütőbe. Közepes hőfokon, kb. félóráig sütjük, majd a legvégén a fóliát levéve kicsit rápirítunk a tetejére. 
A vegyes zöldségköret mellé, könnyű, vegyes salátát adtam, és így minden kitálalt elem tökéletes összhangot alkotott. 



Ott volt a maradék tíz alsócomb. Ezek lényegesen kisebb helyet foglaltak a sütőben, már csak tömegük miatt is. Ennek a sütésébe én nem voltam belevonva, mert a szülinapi készülődés miatt, saját dolgaimra is oda kellett figyelni. Mivel később ezt is megkóstoltam, sőt egy portrét is készítettem a combikákról, ezt is leírom, kizárólag észlelés alapján. 



Nem okoz gondot, mert a curry keveréknek olyan jellegzetes illata, és íze van, hogy csak a nagyon gyakorlatlanok nem tudják megkülönböztetni a másképpen fűszerezett ételektől. Közben megmutatta Párom a fűszersót, amivel a pácolást végezte, és néhány jellegtelen hozzávaló kivételével mindent eltaláltam. Kevesen tudják, de a curry néven futó fűszerkeverékeknek semmi közük Indiához. Az Angolok (India több száz évig Angol gyarmat volt) minden indiai fűszerezésű ételre értették, mert a gyarmatról beszerzett szárított fűszerek keverékével készített ételeket nevezték gyűjtőnéven currynak. Tulajdonképpen az étel elkészítési módját, és az étel, az angol szokásoktól eltérő fűszerezését jelentette. Indiában a száraz fűszerekből készített keverékeket maszalának, az illatos, csak a majdnem kész ételbe tett keveréket garam maszalának nevezik. Ezek általában 6-8, de előfordul, hogy 25 fűszer keverékei. A leggyakrabban használt fűszerek a keverékben a kurkuma őrölt gyökere, (ez adja a jellegzetes sárga színét, különleges ízét, és illatát is) az őrölt római kömény, a csilipaprika, és a lepkeszegmag. A kertészetekben árult curryként értékesített növénynek semmi köze az elnevezéshez, hanem Olasz szalmagyopárként szerepel a növénymeghatározóban. Ezt tehát ne tegyük currypor helyet semmibe!
Megint túllihegtem kicsit a dolgot, pedig csak egy currys csirkéről akartam írni. Remélem, nem voltak haszontalanok az infók!
Így aztán Drága feleségem is a bóti curry keveréket használta, és ezzel dörzsölte be a csirke alsócombokat. Kerámia sütőtálban, ezt is fólia alatt kezdte sütni, majd a legvégén kicsit ez is megpirult, a fóliát levéve róla. Ehhez krumplipüré készült.
Megint túlteljesítettem a tervet, mert egy helyett két elkészítési módot kaptatok a csirkecombhoz, ráadásul, egy kis fűszerismeretet is. Na ugye, hogy megérte elolvasni?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése