2015. május 11., hétfő

A piláf ismét bejött.



Nem először készült piláf konyhánkban, de bátran merem állítani, nem lehet megunni. Mivel a leggyakorlottabb szakácsok sem tudják ugyanazt az ételt kétszer egyformán megcsinálni, most sem úgy készült, mint legutóbb. Az előző egyébként is párom alkotása volt, nekem csak a közzététel volt a feladatom. Akkor így készült.


A piláfot hazánkban is ismerjük. Nálunk egyszerűen rizses húsnak hívjuk. Mi sem természetesebb, hogy az étkezési szokások változatosságának eredményeként egész más fűszerezéssel kínálják a Török, az Arab, de más kultúrákban is, ahol szintén nagyon kedvelik a piláfot, vagy azt az ételt, ami abban a régióban esetleg más néven ismert. Írásos emlékek alapján már Nagy Sándor is evett piláfot, amit pilaf, pilau, palau, plov neveken is hívhatnak. A lényeg minden esetben egy finom rizses egytálétel húsokkal, esetleg gyümölcsökkel ízesítve. Rizs helyett, sok helyen használnak bulgurt is. A piláfoknak van még egy közös jellemzője, miszerint sertéshúst nem, vagy csak nagyon ritkán szokás használni hozzá. A szigorú Iszlám étkezési szabályok miatt bárány, marha, vagy szárnyasok húsából készül, melyek már nem ütköznek a vallási előírásokkal.
Saját piláfomat csirke felső combból készítettem, ami sokkal szaftosabb, és olcsóbb is a csirkemellnél, de más húsféle is alkalmas a piláf készítésre.

Hozzávalók 2 fő részére:



3 db. csirke felső comb,
1 fej vöröshagyma,
2 szál sárgarépa, 
3 gerezd fokhagyma,
1 nagy paradicsom,
1/2 zöldpaprika,
1 bögre rizs,
kevés só, és frissen őrölt bors,
1 kávéskanál őrölt pirospaprika,
1 kiskanál kurkuma,
1 csipet őrölt koriander,
1 csipet őrölt édeskömény,
kevés olaj.


A csirkecombokat annyi enyhén sós vízben megfőzöm, amennyi ellepi. Az így keletkezett csirke alaplevet később felhasználom! A rizst enyhén megpirítom, és felöntöm a csirkecombok főzőlevével annyira, hogy két ujjnyira ellepje. Megfőzöm a rizst is. Amikor a combok kihűlnek, kicsontozom, feldarabolom, és kevés olajon megpirítom a húsdarabokat.
Megszórom sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, kurkumával, korianderrel, őrölt édesköménnyel, ha ez nincs curry porral, esetleg curry pasztát teszek rá. A húsdarabokat rövid pirítás után kiveszem a serpenyőből, és a maradék fűszeres olajon megpirítom a hagymát, a szétnyomott fokhagymát. Hozzáadom a nagyon apróra darabolt paradicsomot, és felöntöm kicsit a hús főzőlevével. Hozzáadom a darabolt zöldpaprikát, és a főtt rizst is. Összekeverem, majd a húsdarabokat is hozzáadom. 




Nagyon finom zöldséges, rizses hús a végeredmény, amit nevezhetünk akár piláfnak is. Attól függ, a világ mely tájékán ülünk asztalhoz, vagy gyékényre. A piláf rokonait viszont nap, mint nap fogyasztjuk. Az Olasz rizottó, a Spanyol paella, de még a bácskai rizses hús is a piláf alapjain nyugszik. A világ egyik legkedveltebb egytálétele. Legközelebb pedig ha hasonló rizses húst készítek, valószínű már paellának fogom nevezni, mert ismét másként fog készülni! Tenger gyümölcseivel, mert az az igazi!


1 megjegyzés: