2015. március 3., kedd

Saláta ánizskaporral.



Kezdjük az egyik alapanyaggal, az ánizskaporral, ami nem más mint az édeskömény leánykori neve. Hol így hívják, hol amúgy.
A lényeg a lényeg. Ez bizony nem az az alapanyag, amit speciel én önmagában is szívesen ennék. A szarvasgomba sem, pedig barátomtól kaptam abból is négy ígéretes darabot. Vissza az édesköményhez. Nem először készítettem már vele ételt, de ez inkább arra az időszakra datálódik, amikor még nem adtam buksimat blogok írására, tehát édesköménnyel készített ételeim receptjével nemhogy Dunát, de még patakot, sőt eret sem lehet rekeszteni. De a minap vettem egy szép darabot, és mivel családom nem nagyon csípi az ánizs ízét, a napokban újabb receptet teszek le az asztalra,  mert megmaradt a fele. Most viszont ez az aktuális!
Sikerült újabb kitűnő salátát készíteni, szerintem egymáshoz illő hozzávalókból.
Lássuk, mit tettem salátámba:


1/2 édeskömény,
2 szál répa,
1/2 csomó retek,
1 kis fej lila hagyma,
1/2 kaliforniai paprika,
2 marék madársaláta, 
1 ek. extra szűz olíva olaj,
1 teáskanálnyi fehérborecet.

Az édesköményt, és a többi hozzávalót feldaraboltam, felszeleteltem. A lila hagyma, és a madársaláta kivételével, mindent blansíroztam. (a balansírozás rövid fürdő forró vízben) A forró vízbe kevés sót, és ecetet is tettem. Mikor így minden kicsit puhult, de élvezhetően roppanós is maradt leszűrtem, mindent összekevertem, és megöntöztem extra szűz olíva olajjal, valamint kevés fehérborecettel. Pici frissen őrölt bors is tekeredett rá, és kész lett a finom saláta. A különféle zöldségek kitűnően illenek egymáshoz, és már jól is laktam vele.

Jó tanácsként arra viszont felhívnám még egyszer a figyelmet, hogy az ánizskapor egyedi ízű zöldség, és nem mindenki szereti. Én sem, ha minden más ízt elnyom. Így viszont a többi zöldféle is megőrizte karakterét, semmi nem volt alárendelve a másiknak, így egy kitűnő karakteres, de mégis lágy saláta lett a végeredmény.



1 megjegyzés: