2015. január 19., hétfő

Rozmaringos nyúlcomb, zöldséges krumpliágyon.



A nyúl, már időszámításunk előtt is kedvelt volt Egyiptomban, és az ókori Rómában. Természetesen azok számára, akiknek volt mit aprítani a tejbe, mert igen drága volt. Honfoglaló őseink már tenyésztették is az üregi nyúlból háziasított nyulat, mert húsát sokra becsülték.
A tudományos vizsgálatok napjainkban bebizonyították, hogy a nyúlhús élettani hatásai kitűnőek. Várandós nők, cukorbetegek, és más betegségekben szenvedők, de az egészséges emberek számára is kitűnő élelem. Magyarországon az egy főre jutó nyúlfogyasztás, mindössze néhány dekagramm. A mediterrán országokban ez eléri a 3 kilogrammot. Pedig a nyúlhús kedvező élettani hatásai miatt, nagy biológiai értékű, könnyen emészthető alternatíva más húsokkal szemben.
Elkészítésének több módja van. Raguként, levesként, paprikásként, vagy sütve is finom étel. 
Mivel a kereskedelemben időnként megjelenik a friss, akciós nyúlcomb is, ennek az elkészítését írom le cikkemben. 
A nyúlhúshoz nagyon illik a fokhagyma, és a rozmaring. Ez a két fűszer kiemeli a nyúlhús ízét. Karakteresebb a csirkénél, de mégis könnyű, jóízű húsétel.
A nyúlcombot  gyors páccal, fokhagymás, rozmaringos fűszerezéssel, zöldséges krumpliágyon sütöttem, így az együtt sütött hús, és zöldségköret is komplex, finom ízű lett, igazi csemege.


A felhasznált hozzávalók, a pácoláshoz:
1 kg. nyúlcomb (6 db)
3 kanál étolaj,
só, frissen őrölt bors,
1 kanál mustár,
1 kávéskanál fokhagymapor,
1 teáskanál őrölt piros paprika (édes nemes)
4-5 kisebb ág rozmaring.

A zöldséges krumpliágyhoz:
1,5 kg. burgonya,
4 fej hagyma,
3 db. sárgarépa,
1 db közepes petrezselyem gyökér,
5-6 gerezd fokhagyma
só, őrölt bors.




A pác hozzávalóit összekeverjük, majd alaposan bedörzsöljük vele a nyúlcombokat. Ezután feldaraboljuk a zöldségköret hozzávalóit, összekeverjük, majd egy hőálló üvegtál aljára tesszük őket. Megsózzuk, megborsozzuk, majd a bepácolt nyúlcombokat a tetejére fektetjük, és melléjük tesszük a rozmaring ágakat is. A megmaradt pácoldatot is rácsorgatjuk.
Alufóliával borítva, 180 fokos sütőbe tesszük, ahol 90 percig sütjük. A fóliát eltávolítva még 20-30 percig továbbsütjük, kicsit pirítva rajta, és hagy a levét kicsit elforraljuk.



Lelki szemeim előtt megjelennek azok, akik a nyúlhús említése miatt nemtetszésüket fejezik ki. Egy előző nyulas receptem megosztása közben én is megkaptam, hogy nincs szívem, az aranyos tapsifülest megsütni, ráadásul meg is enni. A nyúl viszont nem arra született, hogy csak simogassuk! Tenyésztett állat, ugyanúgy, mint a disznó, a csirke, vagy bármelyik, amelyik végül tányérunkon végzi. Huszonéve mi is megleptük húsvétkor fiunkat egy kis nyuszival. Rögtön a paprikás nevet kapta, utalva későbbi állapotára. Néhány hónap növekedés után pedig jó étvággyal elfogyasztottuk. Lehet kötődni az állathoz, de jó előre tisztázni: Ha nem lesz szívünk arra, hogy megegyük, akkor nincs értelme felnevelni. 
De akkor is meg lehet venni a feldolgozott nyúlhúst, mert finomnak viszont nagyon finom!       

                                             

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése