2014. november 26., szerda

Kolbászos, túrós pogácsa.



Egy éve hivatalos voltam egy rendhagyó színházi bemutatóra, ami főként a gasztronómiáról szólt. Barátaim rendezésében a Gyulai Kolbász Színház társulatának vendégei voltunk Párommal, és másokkal együtt. (itt olvashatsz róla) Vendéglátóink a kitűnő műsor mellett, egy kis kolbásztörténelemmel, és finom étkekkel, italokkal traktáltak bennünket.
Akkor kóstoltam a kolbászos, túrós pogácsát, (a képen) amit már akkor elhatároztam, hogy én is elkészítem saját változatomat. Mivel úgy érzem kitűnően sikerült rekonstruálnom az akkori ízeket, saját pogácsám, kísértetiesen hasonlít az akkor megkóstoltra. Mivel most mi is vendégeket vártunk, előző nap ezzel melegítettem be a fő attrakcióra, a bőrős malacsültre, amit fűszeres főtt-sült krumplival, és párolt káposztával tálaltam. Ezekről egy korábbi bejegyzésemben részletesen írtam.

Ez az, ha az embernek más dolga is van, mert már jó három hete elkezdtem megírni ezt a bejegyzést, de most elhatároztam, addig nem állok fel, míg be nem fejezem. Még a végén elfelejtem, hogyan is csináltam. Csak úgy megérzésre minden leírt recept nélkül, de hogy nektek könnyebb dolgotok legyen, most leírom, hogyan készült, és így megmarad az utókornak is.

Hozzávalók:

900 g. bl 55-ös finomliszt,
2 csomag porélesztő,
250 g. tehéntúró,
200 g. házi szárazkolbász,
1 dl. rozmaringos olíva olaj (lehet fűszer nélküli is)
150 g. vaj,
3 kanál tejföl,
kevés só,
2 db tojás + 1 a tetejére kenéshez,
1 fej lila hagyma,
1 - 1,5 dl víz

lilahagymát a lehető legapróbbra, a kolbászt nagyon kis kockákra vágom, a túrót szétmorzsolom, és összekeverem a lisztet, a porélesztőt, a fűszerolajat, a sót, a túrót, a kolbászt, a lilahagymát a tojással. Összemorzsolom a vajjal, kevés vízzel, majd jól összedolgozom. Lehet géppel is, de én kézzel jó 10 percig dagasztottam. 30 percig kelesztettem meleg helyen, majd nyújtódeszkán kilapogattam. Lehet nyújtani is, de én csak kézzel 1 cm körüli vastagságúra szétnyomkodtam. Kisebb lisztezett pogácsaszaggatóval kivagdostam, majd felvert, enyhén sós tojással, ujjbeggyel megkentem. Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített, kb. 200°-os sütőben 25 perc alatt aranybarnára sütöttem.


Két nagy tepsi lett belőle, és bőven elég volt vendégeimnek, és családomnak.
Jó hangulatú estét töltöttünk együtt, amihez nagyban hozzájárult ez a finom pogácsa is.




3 megjegyzés: