2014. május 5., hétfő

Csilis bab, sokadszor


Mivel kedvenc eledeleim közé tartozik, más oldalaimon már többször szerepelt a csilis bab receptje. Természetesen mindig másképpen, mert sosem dolgozok recept alapján, hanem a pillanatnyi ráérzés dönt ételem végleges ízéről. Na meg az, hogy mi a kívánsága a fogyasztóknak. Fiam, most azt kérte, hogy a lehető legegyszerűbben csináljam meg, és mivel jó idő volt, bográcsban készítettem, saját kertemben. A közelmúltban új oldalt is indítottam Kezdők Konyhája címen, így a most készített csilis bab, oda is felkerül, mint egyszerű, könnyen készíthető étel.
Már le is írom, hogyan csináltam.


Az előző este beáztatott babot, bő, sós vízben, néhány babérlevéllel, és két kisebb csilivel előfőztem. Annyira, hogy ne főjön szét, de megpuhuljon. Leszűrtem.
Ezután kevés olajon megpirítottam az apróra vágott hagymát. Kávéskanálnyi köménymaggal tovább pirítottam, majd hozzáadtam a darált húst. Együtt, a hús fehéredéséig pirítottam, majd 1 liter paradicsomszószt is hozzáöntöttem. Kevés vizet hozzátéve belekerült az előfőzött bab is, majd 100 g. házi darált, sózott paprika is (pritamin) Mivel a paprika sós, csak kóstolás után fűszereztem tovább. Fagyasztott kukorica, és kockákra vágott kaliforniai paprika is került hozzá. Két kisebb csilivel, kevés friss csomborral, (borsikafű) kevés őrölt borssal, apróra vágott fokhagymával ízesítettem, majd a bográcsot időnként forgatva 1 óráig főztem. A bab elő volt főzve, így nem volt szükség hosszú időre az elkészítéséhez. A legvégén 2 kanál őrölt pirospaprikát hozzáadva összeforraltam. A bab előfőzésére 1 órára, míg a készre főzéshez újabb egy órára volt szükség.


Lássuk, miből készült:
1 kg. száraz tarkabab,
1 kg. darált sertéshús,
1/2 kg. fagyasztott kukorica,
2 doboz (2 x 500 g.) paradicsomszósz,
2 db. kaliforniai paprika,
1 dl. házi sós, darált paprika (hasonló az Erős Pistához, de nem annyira csípős)
6 fej hagyma,
8 gerezd fokhagyma,
1 szál friss borsikafű, (jó a szárított is)
só, őrölt bors.

Mint minden ételnél, javaslom a főzés közbeni, akár többszöri kóstolást. Azt is, hogy mindenki kedve szerint nyugodtan alakíthat rajta. 
Mai napom azzal kezdődött, hogy egyik legnépszerűbb, sikeres receptemre hozzászólás érkezett, miszerint a leírt ételem, nem váltotta be a hozzá fűzött előzetes reményt. 
Igaz, - írja a hozzászóló,  - néhány alapanyagot kihagyott az eredeti receptből. A rókagombás, aszalt paradicsomos raguból, a rókagombát, az aszalt paradicsomot, az olajbogyót, és a szárzellert. Bagatell! Az eredeti hozzávalók közel felét! Erre mit válaszoljak?
Az én legutóbbi csilis babom viszont megint jól sikerült. Mivel repetára, sőt másnapra is jutott belőle, a mennyiség 12-15 fő részére elegendő. Az ára sem vészes, hiszen adagonként 200Ft. körüli összegből kijön.

Végezetül, mivel én is közvetlenül a bab főzése előtt olvastam ezt a  történetet, ami akár igaz is lehet, megosztom mindenkivel.

Találkoztam egy aranyos úriemberrel és beleszerettem. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy összeházasodunk, óriási áldozatot hoztam! Lemondtam kedvenc ételemről: a babról!
Néhány hónappal később, éppen a születésnapomon hazafelé elromlott az autóm! Mivel vidéken élünk, felhívtam a férjemet, és elmondtam neki mi történt, és hogy valamivel később érek haza. Utam egy kis étterem mellett vezetett,és hirtelen sült bab illata csapta meg az orromat! Nem tudtam ellenállni! Pár kilométert kellett megtennem hazáig, így - gondoltam - amire hazaérek, a bab összes kellemetlen következménye elillan. Bementem a restibe és hirtelenjében megettem 3 adag sült babot. Útközben hazafelé nagyon igyekeztem kiengedni a kellemetlen gázokat, amit emésztőrendszerem termel.
Otthon láthatóan izgatottan várt a férjem, s bejelentette:
- " Drágám, ma nagy meglepetést tartogatok a számodra! "
Erre bekötötte a szememet, és a konyhában az asztalnál lévő székhez vezetett. Leültem, de amint le akartam venni a szememről a kendőt, megszólalt a telefon. Meg kellett ígérnem, hogy a kendőt addig nem veszem le a szememről, amíg vissza nem jön. Távolodó lépteit hallottam. Amint ott bekötött szemmel ülök, a megevett babok megállíthatatlanul termelték a gázokat beleimben. Mivel már kibírhatatlan volt a nyomás, és férjem kiment, szép finoman átbillentem a szék egyik oldalára, s kiengedtem a kiengedni valót. Nem elég hogy hangos volt a rötty, de éktelenül büdös! Az ölemben lévő szalvétával erőteljesen legyezni kezdtem magam körül a levegőt, majd újra billentettem egyet, és 3 újabb ágyúdörejt engedtem ki.
Mit ne mondjak, teljesen feleslegesen kevertem a levegőt, igen büdös volt. Figyeltem a távolból hallatszó telefonbeszélgetést, és lelkiismeret furdalás nélkül " lazítgattam".
Amint meghallottam , hogy férjem elköszön a telefonálótól, még legyeztem egyet a szalvétával, és laza mozdulattal az ölembe raktam. Már semmi nem feszített, jól éreztem magam, és igyekeztem az ártatlanság valamilyen formáját az arcomra varázsolni. Még hogy én eregettem volna?
Férjem elmondta kivel telefonált, bocsánatot kért, hogy sokáig időzött, és megkérdezte, nem leselkedtem-e a kendő alól?
-Természetesen NEM. - mondtam... és abban a pillanatban lerántotta szememről a kendőt!
Tizenkét vendég állt körülöttem és mondták egyszerre:
- Boldog születésnapot!
ELÁJULTAM!!!!!

1 megjegyzés: