2014. május 8., csütörtök

A fácán átváltozásai... levesre, és hússalátára


A szerencsésebbek kóstoltak már fácánlevest, és tudják, isteni íze van. A fácánhúshoz, nem könnyű hozzájutni, hacsak nincs vadász ismerős, rokon a családban. Időnként vásárolni is lehet, de megéri az árát. Mint minden vadhúsnak, ennek is lényegesen különbözik az íze a háziasított, tenyésztett jószágokétól, de ezért szeretjük!
Mint minden vad, sokat mozgó jószágnak, ennek is lényegesen szárazabb a húsa, mint a háziaknak. Így az elkészítésük is más, mint más húsokból készített ételeknek.
A lényege, hogy lassú tűzön, hosszú ideig gyöngyözve főzzük, így amolyan esszenciát készítünk belőle. Ugyanezt az eljárást alkalmazzuk ha gyöngytyúkból, vagy idős, már letojt tyúkból főzünk levest. Életem egy szakaszában sűrűn jártam lakodalomba, ahol sűrűn találkoztam a főzésre szakosodott jaminai (Békéscsaba) főzőasszonyokkal. Nagyon értettek mások mellett a tyúk főzéséhez is, sokat tanultam tőlük. A kivénhedt, főtt tyúkok mellehúsát például mindig csak feldolgozva tálalták fel. Paradicsomos húsgombócot csináltak belőle, vagy fasírtba keverték.
De nézzük az adott két gyönyörű fácánkakast, amit levesnek, és a mellét hússalátának dolgoztunk fel. 


A leves így készült: 
A megfelelően feldarabolt fácánokat, hideg vízben tettük fel főni, kevés sóval, és szemes borssal. Jó két órás lassú gyöngyöző főzés után került hozzá az előzőleg megtisztított, feldarabolt leveszöldség. Mikor szükség volt rá, a habját leszedtük. Amikor a zöldségfélék is megpuhultak, a lé le lett szűrve, majd ismét felfőzve, levestészta került bele. 
A főtt húst, a zöldségeket külön tálaltuk, így mindenki kedvére szedhetett belőlük.

A melle húsát salátának készítettem el, mert egyébként nagyon száraz. A tejfölös mártással, viszont felséges, könnyű reggelit, vagy vacsorát varázsolhatunk belőle.




A két fácán mellét kicsontoztam, majd a rostokkal keresztben felszeleteltem. Mivel jól megfőtt, a tejföllel történő összekeveréskor szétesett, és nem maradt darabos a száraz hús. 2 szál újhagymával, amit zöldjével együtt felkarikáztam, 4 evőkanál tejföllel, 1 evőkanál mustárral, kevés sóval, és frissen őrölt borssal elkevertem, majd hűtőbe tettem 1 órára. Természetesen, előtte megkóstoltam.


Mindezt két fácánból, 1 csomag vegyes leveszöldségből, (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, karalábé, hagyma) 1 db. krumpliból, 4 marék levestésztából, fűszerekből, valamint a salátához 4 ek. tejfölből, 1 ek. mustárból, 2 szál újhagymából, kevés sóból, és őrölt borsból hoztuk össze a számomra legkedvesebb konyhatündérrel. Eddig sem titkoltam, sőt nagyon büszke vagyok arra, hogy Párom kitűnő háziasszony!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése