2013. december 13., péntek

Rosztyókaleves, Brindás Papa után, szabadon..

Ez volt a "minta"  Brindás Papa rosztyókalevese.
Sokaknak semmit nem jelent ez a furcsa név. Igen, mert nem ismerik
a Tót (Szlovák) ételeket. 
A rosztyókaleves, eredetileg szimpla köménymag levest jelent, rántva, úgy ahogy még nagyanyáink csinálták. 
Az egyik legolcsóbb hétköznapi leves volt, a kalóriaértékét csak a rántás, és a bőségesen beleaprított kenyér biztosította. Ma már többnyire pirított kenyérkockát adunk mellé, ami jelentősen növeli élvezeti értékét. Miben más Brindás Papa rosztyókája a több évszázados leveshez képest? Ő jelentősen felturbózta ezt az egyszerű receptet. 
Nekem így sikerült.
A múltkor, a Gyulai Kolbászszínház rendezvényén került az asztalra ez a leves, és gyorsan elővettem összecsukható ételelemző képességemet, analizáltam, memorizáltam, és megfogadtam, hogy én is elkészítem, mert nagyon megízlett. Eljött az ideje. Nem nagy mennyiségben, csak egy három literes fazékban csináltam, pedig biztos voltam a sikerben. Ketten, nagyon jól laktunk vele, dupla repetával. Nem csak ezt kóstoltuk meg a Kolbászszínházban, hanem rengeteg mást is, de arról külön beszámoltam lokálpatrióta oldalamon, és ha kíváncsiak vagytok, itt olvashattok róla.
Most viszont jöjjön a rosztyókaleves receptje, mert tudom nagyon kíváncsiak vagytok.


Hozzávalók 4 fő részére:
5 - 6 db nagyobb krumpli,
1 kávéskanál köménymag,
4 db tojás,
1 szál füstölt házikolbász,
4 kanál tejföl,
2 kanál liszt,
néhány babérlevél,
só, őrölt bors,
néhány levél friss petrezselyem zöld,
1 kanál almaecet.

A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, sós, köménymagos vízben, néhány babérlevéllel feltesszük főni. 
A tojásokat lazán felverjük, és mikor a krumpli félkemény, kevergetés mellett, vékony sugárban a levesbe csorgatjuk. Kevés almaecetet, csipetnyi borsot, és a felszeletelt házikolbászt teszünk bele. Felforraljuk, majd a tejfölből, vagy főzőtejszínből néhány merőkanálnyi főzőlével csomómentes habarást készítünk. A habarással egy időben, hozzáadjuk a petrezselyem zöldjét is.

Kevesebb mint fél óra alatt, igen tartalmas, finom levest kapunk. A füstölt kolbász pikáns ízt, és gyönyörű színt ad az ételnek.
Ez tehát a rosztyókaleves, Brindás Papa módra, és úgy érzem, sikerült tökéletesen rekonstruálnom az ízeket. Ha pedig Gyulán jártok, mindenkinek javaslom a Kolbászszínház programját, mert különleges kulináris élményben, felhőtlen szórakozásban lesz részetek!



2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Megcsináltam. Nagyon finom. Feltöltöttem a képet róla, de nem látom.

    VálaszTörlés