2013. április 9., kedd

Kimchi (Kim Chee) Koreai csípős káposzta.




Alapétel Koreában. Minden nap fogyasztják. Mindenhez, mindenhol. Az ázsiai étkezés, nagyban eltér az európaitól. Nincs előétel, főfogás, desszert. Egyszerre, rengeteg minden kitéve az asztalra, és abból eszel, amiből kedved tartja. Mivel a kimchit nem frissen tálalják, sőt kifejezetten napokig érlelni kell, nincs gond. Nem két-három adagot készítenek belőle, így nyugodtan rá lehet járni, akár napokig. Én is elkészítettem, és két nap után fogyasztható. Lehet, hogy ez szentségtörés, mert állítólag akár öt napig is érlelik, de a kíváncsiság... (Azt is elárulom, azonnal megkóstoltam, mert nem lehetett ellenállni neki.) Nem lennék igazán Gasztropajti, ha nem néztem volna utána kicsit a kimchinek. Autentikus, koreai étel. A lényege, az ízesítés, és a több napig történő érlelés. Az alapanyag, minden esetben a kínai kel. Láttam már olyan kimchit, amiben egészben volt a kel, és körbevéve, fűszeres masszával érlelték. A kínai kel, egyébként könnyen szívja magába a különböző szószokat, olajokat, amiket rostjai átvesznek, és finom étel válik belőle.

A fő hozzávalók.
Nézzük, mi kell hozzá: Kínai kel. Ebből vettem egyet, amit darabokra tépkedtem. A kicsit keményebb középső részét, máshoz használom, és ezt félretettem. Félretettem még egy kisebb szebb levelet, meg a kel közepét, mert ezzel terveim voltak a tálalással kapcsolatban. (De jó, hogy előre gondolkodtam!)  Kellett volna még 1 nagyobb jégcsapretek. Mivel ez nem volt, hónapos retekkel pótoltam 1 csomóval. A hónapos retket nehéz lenne lereszelni, így zsülienre vagdostam. Később eszembe jutott a villanyos szerkentyű, de így jobban tetszett. A répát, már reszeltem. Merthogy ez is fő alkotórésze a kimchinek. A nagyobb fej kelhez, 2 testes répát reszeltem le. Én szeretem. Legalább jobban tudok majd fütyülni. Egyébként sem egyféle salátát készítettem, és úgy intéztem, hogy egy munkával, háromféle saláta készült. Ha már nekiáll az ember. Legalább könnyebb mosogatni. 3 db. zöldhagyma is apróra lett vágva. Úgy ahogy volt, a zöldjével együtt. Én a zöldjét is mindig felhasználom. Még télen is van, a nyáron szárított zöldhagyma szárból. Most, hogy mindent felaprítottam, az egészet megsóztam kicsit, és szójaszósszal nyakon öntöttem. Úgy egy decivel.
Mivel ennek állni kell, legalább 5 órát, megcsináltam a másik két salátát. Az egyik, a hat éve kitalált rigósaláta lett, amiről már meg is írtam az elkészítés módját. A rigósalátáról így írtam.  A másik, a levelek, kicsit keményebb közepéből, egy köményes, muzsdélyos saláta lett, ami szintén jól sikerült.

Összetépett salátalevelek.
Az összetépett salátalevelek, és a zöldségek, néhány óra után, levet engedtek, és ezt leöntöttem róla. Ebbe a lébe kevertem bele az 5 gerezd tört fokhagymát, 1 kávéskanálnyit, a nyáron szárított csilipaprikámból, 1 evőkanál reszelt gyömbért, 2-3 evőkanál almaecetet. Az eredeti recept mézet tartalmaz, de mivel azt nem ehetek, diétásra fogtam a kimchit. 1 evőkanál édesítőszert tettem hozzá a méz helyett. Tettem bele még 1 evőkanál mogyoróolajat, és az egészet jól összekeverve, visszaöntöttem a zöldségekre, majd kivittem a teraszra. Most is ott áll, letakarva. Szobahőmérsékleten kéne érlelni, de most egész jó az idő kint (12°C)



Tálalva.

Azért, a kíváncsiságom határtalan volt. Engem úgy tanítottak, hogy kóstoljam az ételt. Meg is tettem. Igen finom lett. A fotózás kedvéért, viszont kivettem belőle egy adagot. Fotók egész sora, majd eszembe jutott, a munka elején félretett levél, és újabb sorozat fotó. Mindkét portfólió remekül sikerült. Mivel azóta eltelt már egy nap, így anélkül ehetek belőle, hogy újabb szentségtörést követnék el. 
Máskor is meg fogom csinálni!

Bár már leírtam, mit tettem bele, de könnyebb ha a végén ott a bevásárlólista.
1 fej kínai kel,
1 jégcsapretek, vagy 1 csomó hónapos retek,
2 nagyobb sárgarépa,
3 db. zöldhagyma, 
1 dl. szójaszósz,
5 gerezd fokhagyma, 
1 evőkanál reszelt gyömbér,
1 evőkanál édesítőszer, vagy 2 evőkanál méz,
2-3 evőkanál almaecet,
1 evőkanál mogyoróolaj,
csilipaprika ízlés szerint (én csípősen szeretem)
csipet só.

A saláták esetében, ritkán fordul elő, hogy nem kell utána fűszereznem az ételt. Ahogy összeérnek az ízek, mindig kell valamit pótolni. Most nem kellett!

Végül, egy érdekesség! Találtam egy koreai filmet a kimchi készítéséről. Érdekes!!! Itt megnézheted.






2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik. Szeretem....:)
    Én is megkóstoltam volna, sőt azt hiszem, csak egy kicsit hagynék a következő napokra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már beért. Nagyon finom lett! Most más receptekre fogok koncentrálni.

      Törlés