2014. szeptember 30., kedd

Almaleves, karamellizált almaszeletekkel felturbózva.

Ma almalevessel kezdtem ebédemet. Már majdnem megettem levesem, amikor eszembe jutott, még mindig lehetne javítani az ízén. Gyorsan elővettem kedvenc serpenyőmet, és egy vékonyra szelt almát, kevés olíva olajon, mindkét oldalán kicsit megpirítottam. Kitűnően karamellizálódott, és a levesbe egyfajta levesbetétként került. 



Mondhatnátok, hogyan készült a leves? Igazatok van! Hozom is a receptet.


Hozzávalók:

6 db alma, meghámozva és kockákra vágva
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 pár szem szegfűszeg
1 csipet só
1 evőkanál cukor

200 g. főzőtejszín
0.5 cl fehérbor
1 kevés citromlé


A karamellizált almához. 1 db alma felkarikázva, kevés olíva olaj.





Az almát meghámozzuk,

kisebb kockákra vágjuk, majd kevés cukorral, csipet sóval, kevés citromlével feltesszük főzni.
Mikor az alma megfőtt, kb. felét kivesszük, a többihez hozzáadjuk a bort, a főzőtejszínt, a fahéjat, és összeturmixoljuk.
Néhány szegfűszeget beletéve, ismét felforraljuk, majd visszatesszük a kivett almakockákat is.
Melegen, vagy hidegen tálaljuk.


Ma melegen ettem, mivel a karamellizált almával nem lett volna élvezetes hidegen. Bevallom, be is laktam belőle, különösen az almaszeletek miatt. Mindössze egy almát pirítottam meg, és addig ettem, míg el nem fogyott. Persze, hogy a levesből újból kellett szednem, addig míg egy szelet pirított alma sem maradt.

Az alma karamellizálásához, csak egy teflon, vagy kerámiabevonatú serpenyőre van szükség, és kevés olíva olajra. Az alma cukortartalma szépen rábarnul a sütés során, és vigyázni kell, meg ne égjen. Időnként tanácsos megnézni, és ha kell megfordítani.

Őszintén elmondom, hogy a napjainkban futó Konyhafőnök (Masterchef) sorozat késztet az utóbbi időben néhány étel újragondolására. Mindig is szerettem kísérletezni az alapanyagokkal, az ételek ízének harmóniájával. 
Most is egész jól sikerült!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése