2014. augusztus 26., kedd

Jéghideg dinnyesaláta, és részeges dinnye.



Eredetileg nem ennek indult, de mint már oly sokszor, felülbíráltam a tervet, és ezt csináltam a dinnyéből. A terv pedig néhány napja született, amikor elhatároztam, hideg dinnyelevest csinálok.
Azt is tudtam, hogy mentával, gyömbérrel, és lime-al készítem. Aztán, nem volt szívem összeturmixolni. Külön gyűjtöttem a mokkáskanállal gondosan kivágott lencséket, a maradékot pedig a magok eltávolítása után apróra vágtam. Olyan szép volt az apróra darabolt dinnye, hogy változtattam az eredeti elképzelésen. Nem bántam meg. A dinnyelencséket a turmixolt leves díszítésére szántam, de úgy döntöttem, meglepem magam egy kis férfias finomsággal. Már többször bebizonyítottam, hogy fejben is össze tudom illeszteni az ízeket. Most is jó előre elgondoltam, hogy a dinnye ízéhez, még mi illik. A menta biztosan, a lime is, valamint a gyömbér pikánssá teszi az egészet, különleges, enyhén csípős aromájával. Az őrölt fahéj nélkül, el sem tudok képzelni semmi gyümölcsöset, mert kihangsúlyozza az aromáját, az édes ízeket. Egy kisebb csili is a tervek közt szerepelt, de a végén azt elhagytam. A gyömbér mellé, már nem kellett.
Nekem ízlett, és most várom a kritikát, hiszen bevallom, a megfelelési kényszer vezetett elkészítéséhez. Valakinek megígértem, és most várom a véleményét. Azóta ezzel is tisztába vagyok, és kiderült, ízlett! Ez a lényeg!
Ha bárki el kívánja készíteni, itt a hozzávalók listája:

1/8 görögdinnye, (kb. 750 g.) néhány borsmenta levél, késhegynyi őrölt fahéj, kevés friss gyömbér nagyon apróra vágva, vagy reszelve, 1/2 lime leve.




Mivel a legszebb darabok kimaradtak a terv átértékelése miatt, úgy döntöttem, megérdemlek én is, egy kis figyelmességet önmagamtól. A lime most is belekerült, a gyömbér is, a fahéj sem maradt el, viszont félédes rozé, valamint kevés vodka is erősítette férfias megjelenését. A vodka helyett legszívesebben triple secet tettem volna bele, de az nem volt a láthatáron. Nem is tudom, mikor ittam utoljára. Biztosan több mint tíz éve. Így is tökéletes lett, és egy frissítő, mégis alkoholos italt kotyvasztottam magamnak. Nem is kellett nagyon keverni, mert az ízek maguktól kioldódtak, és keveredtek. A gyömbér miatt, kicsit vártam az elfogyasztásával, bár ha reszeltem volna, még erre a várakozásra sem lett volna szükség. Nekem így is ízlett, és megérte a türelmet. 
A név mellett, is fogyasztása közben döntöttem. Rögtön utánanéztem, másnak vajon eszébe jutott-e a részeges dinnye elnevezés. Igen, de megnyugodtam. A recept, egész más mint a sajátom. Biztosan finom az is amiről olvastam, de nem értem, miért kell Tokaji Aszú, háromféle dinnye, valamint dinnyeízű vodka hozzá. Valószínű oka volt rá elkészítőjének!

Ezt a következőkből csináltam:

1/8 görögdinnye, (kb. 750 g.) egy kis szelet gyömbér felcsíkozva, vagy reszelve, csipetnyi fahéj, 1/2 lime leve, 1 deci félédes rozé bor, ( jó hozzá az édes fehérbor is, különösen a muskotály),
2 cl. vodka, vagy triple sec.


Csak az egyik darab kellett, az imént felsoroltak elkészítéséhez.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése