2014. január 27., hétfő

Négy babos, gombás étel egyszerre.

Akik időnként beleolvasnak oldalaimba tudják, sűrűn kísérletezek. Ritkán teszem viszont, hogy egyszerre több étel a kísérleteim tárgya. Most a gomba, és a bab párosítása lett az alkímiám alapja. Két ételt kigondoltam, a másik kettőt pedig csak úgy, mert kedvet kaptam hozzá.
Ki szerettem volna próbálni a bab, és gomba házasságát, és ehhez a csilit találtam legalkalmasabbnak. Akik azt hiszik, hogy a csilis bab mexikói eredetű étel, nagyon tévednek. A texasi marhapásztorok készítették először, de nem is csilis, hanem hagymás bab formájában. A spagetti western egyik nagy alakja, Bud Spencer sem csilis babot eszik a filmekben. Csak sima hagymás babot. Hagyma mindig volt a pásztoroknál, bab is akadt, mert szárított formában jól volt tárolható, és hús is került, mert füstölt marha is volt náluk, természetesen az is szárítva. Hűtőszekrény akkor még nem volt, és ha lett volna, azt úgysem cipelték volna magukkal. Tehát abból főztek, ami éppen volt. Hazánk pásztorételei is ilyenek voltak. (slambuc, pásztortarhonya, később a gulyás) A texasi marhapásztorok pedig terelték a marhákat dél felé, Mexikóba. Idővel csípősebb lett, kerültek hozzá tipikus mexikói alapanyagok, mint a kukorica, és később már jóval enyhébb csípősséggel, szalonképes, világszerte ismert étel vált belőle. Kíváncsiságom arra vezetett, hogy kipróbáljam vegetáriánus változatát is ezúttal gombával. Na meg jó magyar házi tarhonyával. Nagyon finom lett. Gyorsan el is fogyott, de mivel mindent dokumentálok, az elkészítés módját megőriztem az utókor számára. Lássuk a receptet, de először a kész csilit:





Gombás-babos csili akár vegetáriánusoknak is.


Hozzávalók:
500 g szárazbab (legjobb a vörös)
3 fej hagyma,
4 gerezd fokhagyma,
500 g gomba,
1 db paprika,
1 db hámozott paradicsom.
1,5 bögre tarhonya,
5 dl paradicsomszósz,
1 dl száraz fehérbor,
néhány babérlevél,
1 kanál őrölt paprika,
1 kanál ecet,
1 kávéskanál petrezselyem zöld,
1 kávéskanál bazsalikom, 
1 kávéskanál csilipehely, (ízlés szerint lehet több is)
kevés só,
1 kanál olíva olaj



Elkészítés:
A babot előző este beáztatom, majd néhány babérlevéllel, kevés ecettel, sós vízben felteszem főni. Mikor majdnem megfőtt leszűröm. Közben a hagymákat apróra vágom, a fokhagymát szétnyomom, majd kevés olíva olajon üvegesre párolom. Kevés száraz borral felöntöm, és megsózom. Hozzáadom a főtt babot, és a paradicsomszószt. 1 db apróra vágott paprikát, és 1 hámozott paradicsomot is hozzáteszek. Ízlés szerinti mennyiségű csilipaprikát adok hozzá, beleteszem az őrölt paprikát, és fedő alatt főzöm. Mikor majdnem kész, a zöld fűszereket is hozzáteszem, és jól összekavarom. A lángot elzárom, öt percig fedő alatt hagyom, hogy összeérjenek az ízek. Ha szükséges utánaízesítem.

Ez volt tehát az első étel, amivel párhuzamosan mások is készültek. Három a magyar igazság, egy a ráadás, így rögtön négy is.
Míg főtt a csili, ráértem előkészíteni a többit. Elhatároztam, hogy egy olyan ételt készítek, ami már régen tervben volt. A gombából is többet vettem, a babból meg volt, és a legszebb gombafejeket kiválogattam, azzal a sanda szándékkal, hogy megtöltöm. Mégpedig babkrémmel. Fasírt is készíthető babból, így miért ne lehetne használni tölteléknek.
Bevallom, nekem ez még jobban ízlett mint a csili. Szinte egyszerre készültek el, így nem kellett sokat várnunk a kóstolásra. Ennek is itt a receptje:


Babkrémmel töltött gombafejek, fűszeres, tejfölös mártogatóval.

Hozzávalók:
Annyi gombafej, amennyi a saját sütőtáladba egymás mellé belefér. 
Az én 20 x 28 cm-es tálamba 15 db fért el.

A töltelékhez:
20 dkg főtt bab,
1 tojás,
néhány szelet kenyér bele, vagy egy zsemle,
1 kanál házi darált paprika (vagy Erős Pista)
10 dkg kenőmájas,
kevés őrölt bors,
kevés petrezselyem zöld.

A mártogatóhoz:
2 dl tejföl,
1 kanál mustár,
kevés só,
kevés frissen őrölt bors,
kevés petrezselyem zöld,
2 szál karikára vágott újhagyma.



Elkészítés:
A sós, babérleveles vízben megfőzött babot összekeverjük egy tojással, kenyérbéllel, vagy tépkedett zsemlével, 1 kanál házi sós, darált paprikával, kevés petrezselyem zölddel kézi mixerrel összedolgozzuk, pépesítjük. 
A gombafejeket belülről körbevágjuk, majd a töltelékkel megtöltjük. Kevés olíva olajat alá csorgatva, 10 perc alatt előmelegített sütőben megsütjük. Használható hozzá konzerv bab is. Ha van kevés maradék, melegszendvics krémként elhasználható.
A mártogató hozzávalóit összekeverem, a gombafejekkel együtt tálalom.

Ez már a második étel volt aznap, de még koránt sincs vége. Fiammal nagyon szeretjük a gombás ételeket, így kiéltük ezúttal a gomba iránt tanúsított, egyáltalán nem ferde hajlamainkat. Kisebbik fiam, érdekes módon, rá sem hederít a gombára. Mivel elkészült a csili, amihez paradicsomszószt is használtam, ezt úgy adagoltam, hogy maradjon kevés a svéd gombához is. Régen nagyon szerettem, egészen addig, amíg egyszer nem teljesen frisset tettek elém. Ez enyhe megfogalmazás volt! A gombás ételeket - mint tudjuk - nem lehet sokáig tárolni. Néhány napig a hűtőben eláll, de tovább nem. Ezért mindig annyit érdemes készíteni, amennyi rövid idő alatt el is fog fogyni. Na nálunk, ez a svéd gomba nem tartott sokáig. Igaz, nem vittem túlzásba a mennyiséget, de még aznap estére a hűlt helye maradt csak.


Svéd gombasaláta:

A gombát felszeleteltem, a hagymát felcsíkoztam, a fokhagymát kés lapjával szétnyomtam. A hagymát, fokhagymát kevés olíva olajon megpároltam. Kevés száraz bort öntöttem hozzá, sóztam, borsoztam, és lefedtem. Így kb. 10 percig tovább pároltam. Hozzátettem a szeletelt gombát, és felöntöttem paradicsomszósszal. Szárított bazsalikomot, és kevés szárított petrezselymet, valamint egy kanálnyi balzsamecetet adtam hozzá. Rövid további főzés után ment a hűtőbe.

30 dkg gomba,
1 fej hagyma,
3 gerezd fokhagyma,
kevés olíva olaj,
1 dl száraz fehérbor,
kevés só,
kevés frissen őrült bors,
2 dl paradicsomszósz,
1 kávéskanál bazsalikom,
1 kávéskanál szárított petrezselyemzöld,
1 evőkanál balzsamecet  került hozzá.


Mivel volt még egy kevés gomba, valamint annyival több tejfölt fűszereztem meg, hogy maradt egy újabb gombasalátához is, így azt is megcsináltam. Ez, tulajdonképpen a maradék újrahasznosítása, ami tudatos volt. A gombasalátát ugyanis szeretem, (szeretjük) tejfölösen is. A paradicsomos, svéd gomba lényegesen karakteresebb, ez utóbbi jóval lágyabb ízű a tejföl miatt. Ez sem érte meg a másnapot! Igaz, hogy ebből készítettem a legkevesebbet, de a két adag elegendő volt. Természetesen, előtte felmértem az igényeket. Végül is fél kiló babot, egy kiló gombát dolgoztam fel, ami pazar vacsorával szolgált négy fő számára. Úgy tűnik, ismét érdemes volt kísérletezni. Akik ismernek tudják, soha nem főzök receptből. Néhány éve a sors súlyos, maradandó betegséggel gyötört meg, de úgy érezte, hogy a tűrt szenvedésért ajándékba ad egy különleges képességet. Azóta gondolatban is megérzem az ízeket, és sűrűn főzök kitűnő ételeket álom közben. Szerencsére ilyenkor felriadok, és reggel is eszembe jutnak álmaim. Sok nyertes receptem származik álmaimból. Viszont ez az utolsó gombás étel nem szerepelt álmaimban, egyszerűen menet közben alakult ki. Megcsináltam a svéd gombához az alapot, és felét azonnal kivettem, még mielőtt a paradicsomszószt hozzátöltöttem volna. Ekkor jutott eszembe ugyanis a tejfölös mártás, amit a töltött gombafejekhez szerettem volna kikavarni, és úgy döntöttem, ezzel is készítek egy salátát. Jól döntöttem ismét! Így aztán a kettőt fizet, négyet kap akcióban, kitűnő kaják készültek rövid idő alatt. A babot, és a gombát kellett vennem csak, mert minden más volt itthon, és azt is elárulom, amikor megláttam a gyönyörű gombát beakciózva, nem volt szívem otthagyni. Azt, hogy mit készítek belőle, csak az elkövetkező két nap alatt döntöttem el. Egész jól sikerült minden!

Adós vagyok még a tejfölös gombasaláta receptjével is, és ne várjatok hiába!

Hozzávalók:
20 dkg gomba,
1 fej hagyma, lila hagyma, vagy 1 csomó újhagyma,
2 gerezd fokhagyma,
kevés olíva olaj,
kevés száraz fehérbor,
só, őrölt bors,
2 dl tejföl.

A gombát, és a hagymát felszeletelem, a fokhagymát szétnyomom. A hagymát kevés olíva olajon üvegesre párolom, a fokhagymával együtt. Hozzáadom a szeletelt gombát is. Kevés borral felöntve, tovább párolom. Megsózom, megborsozom. Hagyom kicsit hűlni, majd hozzákeverem a tejfölt. Ha van, újhagymát szeletelek hozzá.

Termékeny voltam. Rájöttem, én nem a mennyiségért, azért, hogy minél több írásom jelenjen meg csinálom azt, amit csinálok. Saját Facebook oldalamon a napokban hosszabban értekeztem erről. Én nem azért főzök, hogy írjak róla, hanem arról írok, amit főztem. Természetesen, le is fotózom amit készítettem, de nem manipulálom az ételt a fotó kedvéért. Az van a képen, amit barátaim, családom elé teszek. Lehet, hogy kevesebbet írok mint mások, de nem érdekel. Az utóbbi hetek tapasztalatai rámutattak, nagyon különbözök másoktól. Nem tudnék csalással versenyezni bármilyen díjért. Vannak, akik egy hűtőmágnesért is ölni tudnának. Én nem ilyen anyagból vagyok gyúrva. A szakmai elismerésnek viszont nagyon örülök. Többet jelent, mintha valamilyen luxusutazást nyertem volna egy lájkolós játékon, amiken egyébként nem is vettem részt eddig sem, és ezek után sem fogok. Ha így lenne, az már nem én lennék! Bízom benne, sokan vannak hozzám hasonlóak!





1 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, kérlek nézz be hozzám, szeretnélek meginvitálni egy játékra :)

    VálaszTörlés