2014. január 1., szerda

Kocsonya szilveszterre, és más alkalomra.



Igazságosan elosztva.
Évek óta megszokott, hogy szilveszterre a kocsonyát Drága Anyósom csinálja meg, a hagyományos recept szerint. Idén úgy alakult, hogy minden terhet igyekeztünk levenni a válláról, és a teljes ünnepi sütés-főzést lányai, és én vállaltuk magunkra. A kocsonya készítését én. Soha nem riadok vissza semmilyen kihívástól, még ha oly nagynak tűnik is. A kocsonya főzésében a mennyiség jelentette a megszokottól eltérő mértéket. Nagy a rokonság, és mindenki szereti a kocsonyát. Nem meglepő tehát, hogy a 22 literes fazék került a tűzhelyre, és a 24 adag kocsonya sem, ami a végeredmény volt. Így jutott minden kocsonyaszerető családtagnak, és még néhány ajándékba is.
Dermedésre várva.
Az általános recepten semmit nem változtattam, mert nincs értelme. A mama által főzött kocsonyákhoz képest, csak a belefőtt zöldségeken változtattam. Szeretem ugyanis, ha a répa is kikukucskál a megdermedt léből, és ezzel még finomabbá teszi azt. 
A kocsonyásodást segítő zselatin az állatok csontjából, bőréből, hosszú főzés után kerül fazekunkba. Ezért, nagyon sok baromfi, hal, és sertéskocsonyát ismerünk. Így aztán olyan alapanyagokat kell választanunk kocsonyánkhoz, amiben ez megtalálható.
Az elkészült kocsonyák egy része.
A sertésláb, a fej, fül, farok, a sertésbőr kitűnő erre a célra. Az, hogy teszünk-e hozzá valami mást, ami a kész kocsonyánk élvezeti értékét növeli, ránk van bízva. Ízesíteni kell a végeredményt, amit mindenki ízlése szerint megtehet sóval, borssal, hagymával, fokhagymával, zöldségfélékkel, füstölt húsokkal. A zselatinképző anyagokon kívül tehető bele színhús is, de csak megfelelő mértékben. A kocsonya főzését nem lehet elkapkodni. Több óra szükséges hozzá, és a kocsonyát sem kóstolhatjuk meg azonnal, hiszen a megdermedését ki kell várnunk, ami szintén hosszabb időt vesz igénybe. Fagyasztani nem szabad, mert az tönkreteszi a kocsonyát. A jégkristályok miatt ehetetlenné válik. 
Most, hogy túl vagyunk a bevezetőn, ami úgy érzem hasznos infókat tartalmazott, lássuk az én szilveszteri kocsonyám elkészítésének módját.


Hozzávalók a 24 adaghoz:

4 db sertésláb (köröm)
fél sertésfej füllel együtt,
1 db sertésszív, (tehető hozzá nyelv is)
1 kg sertésbőr,
kevés füstölt lapocka, vagy comb,
1 kg sárgarépa,
fél zeller,
5 fej hagyma,
3 fej fokhagyma,
2 kisebb csilipaprika,
1 kis tasak fekete bors,
só ízlés szerint, de minimum 6 evőkanálnyi.


A hozzávalókat szőrtelenítjük, (ha szükséges gázláng felett leperzseljük a körömről, és a fejről) többször átöblítjük. A szívet kettévágjuk, a billentyűket levágjuk. 
Annyi hideg vízben feltesszük főni, ami éppen ellepi. Ha felforrt, a vizet leöntjük, és most már bővebb lében tesszük fel ismét. A vízbe szemes fekete borsot, és sót teszünk. Mikor felforrt, a habját leszedjük, majd takaréklángon, órákig főzzük. Vigyázzunk, ne forrjon, csak gyöngyözzön a víz! Közben időnként a keletkező habot, ismét leszedjük.
Mikor a fejről kezd leválni a hús, hozzáadjuk a zöldségféléket, amit előre darabokra vágtunk, a hagymát, a fokhagymát. Adhatunk hozzá 1-2 csilipaprikát is, ami enyhén csípőssé teszi. Főzhető bele kevés zöldpaprika is, de attól zavarossá válhat a lé, ha túlfő. Beletesszük a füstölt combot, vagy lapockát is, és addig főzzük, míg a répa megpuhul. Feltétlenül kóstoljuk meg, mert ha szükséges, sózhatjuk még. Csinálhatunk próbát is, ha keveset kiveszünk a léből, és azt hűtőbe tesszük. Ha megszilárdul, akkor jó a kocsonyánk.
Levesszűrővel, mindent kiveszünk a léből, és hagyjuk kihűlni. Ha jól dolgoztunk, a csontokról minden lefőtt, így könnyen fel tudjuk szeletelni, és elosztani az előre elkészített edényekbe a lábat, a fejhúst, a szívet vagy nyelvet. Minden tálba teszünk egy darab répát is, és mindegyikbe jusson füstölt hús is. Ez talán a legnehezebb feladat, hogy mindent igazságosan osszunk el.
A fazékban lévő alapléről, a zsiradékot távolítsuk el! Kanállal, vagy merőkanállal a tetején úszó zsiradékot könnyen le lehet szedni, de ha szükséges, használhatunk itatóspapírt is. 
A kiadagolt szilárd alapanyagokra merőkanállal rászedjük a már kicsit hűtött lét, és hűvös helyen hagyjuk, hogy megdermedjen. A hagymát, fokhagymát, a borsot, csak ízesítésre használtuk, azt ne tegyünk az edényekbe.

Majdnem mindent kitárgyaltam. A kocsonya átesett a minőség ellenőrzésen, és jól vizsgázott. Így megint nem maradt szilveszteri kocsonya nélkül a család. 
Mivel sokan ismertek tudjátok, nem lennék Gasztropajti, ha valami furfang nem jutna az eszembe. Mikor elkezdtem írni az ételekről, elhatároztam, hogy minden kudarcról is be fogok számolni. Mások kárán tanul az okos, és nem akarom, hogy Ti is abba a hibába essetek mint én.
Ez nem jött össze. Ha sikerült volna
kiborítani, nagyon szép lett volna.
Az aszpik szétesett, és csak egy
rakás roncs maradt.

De finom volt!
A kísérletem kudarcba fulladt! Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy én csinálom a kocsonyát, elhatároztam, megpróbálom formába önteni. Valamikor régebben láttam egy képet, ami egy hidegtálat ábrázolt, a középpontban, aszpikból készített malaccal, ami minden bizonnyal félbevágott pet palackba lett formázva.

Kipróbáltam, és nem jött be. A kocsonyalé nem alkalmas a formázásra. Nem adtam fel, de ehhez lapzselatin szükséges, amit a használati utasításnak megfelelően felfőzünk. Ez sokkal keményebb, de megfelelően rugalmas anyag lesz a formázás után, és könnyebben tálalható. Nem várom meg, míg legközelebb kocsonyakészítésre adom a fejem, hanem hamarosan ismét megpróbálom az aszpikos malacka elkészítését. Más módon, és remélem lényegesen nagyobb sikerrel!
Most viszont, mivel van még néhány tányérnyi a tegnapelőtt készített kocsonyából, egyet beburkolok.
Boldog Új Évet Mindenkinek!

1 megjegyzés:

  1. Sikerült-e a formába öntött aszpik? :) nagyon drukkolok, hogy idén sziveszterkor összejöjjön! Üdvözlettel,
    Péter

    VálaszTörlés