2013. október 8., kedd

Ismeritek a sushit? Rendeltetek már online ételt?

Eddig én sem rendeltem, de úgy adódott, hogy levezényeltem egy sushi rendelést online, Gyuláról. 
Gergő fiam,  megkapta diplomáját, a Táncművészeti Egyetemen, és a családdal a "nagyfaluba" (Budapest) kellett menni érte. Mivel én nem fértem be a kocsiba, de egyébként sem mentem volna egy apró betegség miatt, itthonról szurkoltam nekik. Déltájban Gergő rám telefonált, hogy megkívánta a sushit, és nézzek utána a neten, hogy jut hozzá legkönnyebben. Tudni kell, hogy Gergő fiam, kiskorától vonzódik más nemzetek ételeihez, a különlegességekhez. Nem kellett sokat keresni, mert elég volt annyit beütni, hogy sushibár Budapest, és több címet, telefonszámot dobott ki rögtön a gép. Mivel a bőség zavarában voltam, megnéztem azt is, hogy melyik éteremhez kell a legkevesebbet utazni, és lehetőleg a hazafelé vezető úton, érte lehessen menni a már kész finomságokért. Gondolkoztam azon is, hogy kiszállíttatom neki az egyetemhez, de nem akartam bonyolítani a dolgot, hiszen mégiscsak egy diplomaosztóról volt szó, és nem biztos, hogy igazodva a programhoz, könnyen át tudták volna venni a kaját. Így maradt az, hogy elmentek érte. Haza is hozott, egy jókora adagot. Akartam már akkor írni róla, mert mielőtt elfogyott volna a sushi, fotóztam, és gyűjtöttem, eltároltam az információkat. Ez viszont akkor, időhiány miatt elsikkadt, de újabb löketet adott a cikk megírásához az, hogy többet tudtam meg a sushiról.


A sushi nagyon látványos étel. Nem a megszokott, magyaros ízek, de még az európai konyhától is messze áll ez az ízvilág. A sushi hazája Japán. Szigetországként, körül van véve tengerekkel, ami bőséges hal, és egyéb tenger gyümölcse kínálatot biztosít. A sushit lehet szeretni, és nem szeretni. Köztes megoldás nem létezik. Ha viszont egy falat sushimit, nigrit, vagy makit önmagában fogyasztasz, valóban nem biztos, hogy élvezed az első próbálkozást. Nem véletlenül kínálják mellé a szójaszószt, a káposztát, és a washabit. Ezekkel együtt, viszont felséges étel. Minden napszakban fogyasztható. Az imént látva a Forma 1-es közvetítést Koreából, a közönség soraiban, többen fogyasztották papírdobozból a sushit. Pálcikával természetesen, mert azt úgy illik. Minden keleti étteremben, adnak hozzá evőeszközt, de látva rajtunk az európai emberekre jellemző vonásokat, kérés nélkül adnak villát is. Kést nem illik használni!
Magáról  a sushiról, keresve sem találtam volna jobb cikket, mint a Miele Főzőiskola oldalán találhatót. Változtatás nélkül hozom ide, mert minden lényeges kérdést tisztáz. Minden benne van, amit tudni kell a sushiról. 
A képek, természetesen a saját fotóim!

Egy kis sushi ismeret

"A sushi talán a legismertebb japán étel. Tulajdonképpen ecetes főtt rizs, amely mellé vékonyra vágott, nyers halat vagy más más tengeri eredetű élelmiszert tálalnak. A nyugati világban is egyre többen kedvelik. Megosztó étel, van, aki rajong érte, mások éppenséggel idegenkednek tőle.
Az általános hiedelemmel ellentétben, a sushi szó nem nyers halat jelent, a név az ecetes rizsre utal.

A sushi története
A sushi története több mint ezer évre nyúlik vissza. Eredetileg a hal tartósításának egy módszere volt. A nyers, megtisztított halat egy nagy kő segítségével rizs és só között lepréselték, majd néhány hét elteltével a nehéz követ eltávolították, és néhány hónapig letakarva érlelték. Az érlelés során az erjedő rizsből keletkező ecet aminosavakká bontotta le a halat. Ennek következtében umamiban gazdag ízvilág jött létre. Később a jobb ízhatás és a tartósítás érdekében eleve ecetet adtak a rizshez, így az erjesztési folyamatot is le lehetett rövidíteni. Idővel a kő helyett bambuszformákat használtak a préseléshez. 
A mai sushi már kevéssé emlékeztet a hagyományosra. A 18. században egy Johei nevű szakács megalkotta a ma is elterjedt sushit, elhagyva az erjesztési eljárást. Az ecetes rizs használata azonban valamennyire visszaidézi az erjesztett hal ízét. Egyes helyeken persze még mindig készítenek préseléssel tradícionális sushit. A nyugati világban leginkább ismert és elterjedt sushi változat az Edóból származó kézzel formált nigirizushi (Edo Tokió régi neve).

Sushifajták
Sushiból rengeteg fajta létezik, közös elemük a sushirizs. A sushihoz használt fehér, rövid szemű  japán rizs eltér az Indiából, Thaiföldről vagy Vietnamból származó hosszú szemű fajoktól. Fő jellemzője tapadóssága. A rizshez rizsecetből, cukorból, sóból, esetleg kombuból és szakéból álló öntet készül. A rizsnek szobahőmérsékletre kell hűlnie, mielőtt sushikészítéshez fogunk, különben túl ragacsos lesz. 
Az egyes sushi típusok különbözősége a feltétekből vagy töltelékekből ered, illetve abból a módból, ahogy ezekből összeállítják az ételt. Ugyanazokat az összetevőket hagyományos és modern módon is össze lehet rakni.
Sashimi
A sashimi jelenti a nyers halat, amely a legtöbb (de nem mindegyik) sushi alkotóeleme. A sashimi friss, nyers, vékonyan szeletelt és elegánsan tálalt. Köretnek nyers zöldségeket adnak hozzá, szószt, pirospaprikát és zöldhagymát. A sashimi sohasem halszagú vagy halízű, ez adja az igazi szépségét. A nyers hal gyakori hozzávalója a wasabi (japán torma), egy  rendkívül csípős szósz, amely az azonos nevű nevű növény gyökeréből készül. Számos ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz, emellet mikrobaölő hatású, így csökkenti a nyers hal miatti esetleges ételmérgezés lehetőségét.
Nigirizusi
Kézzel formázott rizsből készült ovális gombóc, amelyre feltétként hal, illetve más tenger gyümölcse és wasabi kerül. Egyes feltéteket vékony noricsíkkal rögzítenek a rizshez. Egy adag sushiban a feltétek közül mindig csak egy szerepel.
Gunkanmaki 
A nigirizusi egy fajtája, a rizsgombócot noricsíkkal kötik át, a belsejében töltelékként kaviár, osztriga, majonézes kukorica vagy fürjtojás található.
Makizusi 
Nori lap.
Henger alakú sushi, készítésekor a rizst és a tölteléket leggyakrabban noriba tekerik, majd a tekercset hat-nyolc szeletre vágják fel.  A nori egy fekete, tengeri moszat. Lapítás és szárítás vagy pirítás után a rizspapírhoz hasonló vékony lapokat készítenek belőle. Már nálunk is kapható, egyes áruházakban, boltokban.

A makizusinak sokféle fajtája létezik, például:
Futomaki: noriba tekert vastag tekercs, 3–4 cm átmérőjű. Két-háromféle, ízben és színben harmonizáló töltelék van benne. Gyakran vegetáriánus, de lehet kaviárral vagy apróra vágott tonhallal is tölteni. 
Hoszomaki: noriba tekert vékony tekercs, kb. 2 cm átmérőjű. Rendszerint egy fajta tölteléke van, gyakran tonhal, uborka, kanpjó, vékonyra vágott répa, esetleg avokádó. 
Kappamaki: uborkával töltött hoszomaki. Hagyományosan a nyers hal és más fogások közt eszik, hogy a fogások íze elváljon egymástól. 
Tekkamaki: nyers tonhallal töltött hoszomaki.
Negitoromaki: tölteléke póréhagyma és apróra vágott tonhal.
Cunamajomaki: tölteléke konzerv tonhal és majonéz.
Temaki: kúpformára tekert nori megtöltve. Többnyire tíz cm hosszú, és kézzel eszik, mert evőpálcikával nehezen fogható meg. Legjobb akkor, ha készítés után közvetlenül elfogyasztják, mert a nori magába szívja a nedvességet, veszít ropogósságából és nehezebb átharapni.
Uramaki: közepes méretű tekercs, legalább kétféle töltelékkel. Ennél a rizs van kívül és a nori belül: a tölteléket körbeveszi a nori, ezt a rizs, ezen pedig külső borítás, például szezámmag van. Különféle töltelékkel készíthető, például tonhallal, rákkal, avokádóval, majonézzel, uborkával, répával. 
Osizusi
Oszakai sushi, jellegzetessége, hogy elkészítésekor a régi hagyományoknak megfelelően az osibako nevű faforma segítségével kockaformájúra préselik a sushit. A séf a tölteléket helyezi az osibako aljába, erre kerül a sushirizs, ezután rányomja a fedelét, hogy tömör kocka alakuljon ki. A forma eltávolítása után kisebb darabokra vágják.

Inarizusi 
Sült tofuból készített batyu, tölteléke rendszerint sima sushirizs. A batyu rendszerint hirtelen kisütött tofuból készül. Regionális változataiban a batyu készülhet vékony omlettből is, ez a fukusazusi vagy csakinzusi. 
Sukeroku 
Az  inarizusi és makizusi kombinációja, olcsó és gyakran elvitelre készül. Gyakran vegetáriánus.
Csirasizusi 
Egy tál sushirizs, amelybe a többi összetevőt belekeverik. Japánban meglehetősen népszerű, mert gyorsan és könnyen elkészíthető. 
Narezusi 
A narezusi az ősi hagyományoknak megfelelő erjesztett sushi. A kibelezett halat sóval töltik meg, fahordóba helyezik, sót szórnak rá, majd leszorítják egy nehéz kővel. A só és a nyomás hatására a víz távozik a halból. Hat hónap után az étel elkészült, és további hat hónapig fogyasztható marad.



Sushi etikett
A sushifogyasztásnak megvannak a szabályai, amelyeket illik betartanunk. Ezek egy része összefügg az evőpálcika használatára vonatkozó illemszabályokkal, melyeket egy korábbi cikkben már bemutattunk
  • Pálcikával nem illik ételt átadni másnak, nyújtsuk oda inkább a tálat.
  • A közös tálba a pálcikánk másik végével szabad csak nyúlni. Azzal, amit a szánkba veszünk, tilos.
  • Ha beleharaptunk a sushiba, már nem illik visszatenni a tányérunkra, hanem teljesen el kell fogyasztani az adagot.
  • Nem illik meghagyni a rizst, általában semmilyen ételmaradékot sem szabad otthagyni, de a rizs meghagyása különösen udvariatlan dolog.
  • Sushibárban dohányozni tilos, mert a füst miatt nem érezni a finom aromákat.
  • Kést használni és kérni tilos, mert ezzel azt sugalljuk, hogy olyan kemény az étel, hogy kés nélkül nem lehetne megenni.
  • A szójaszósszal nem a rizst, hanem a halat kell ízesíteni, ezért a sushi halas felét kell belemártani.
A sushi tálalásánál különösen fontos az étel és a hozzávalók harmonikus kompozíciója. Hagyományosan minimalista japán stílusban tálalják geometrikus, egy- vagy kétszínű fa- vagy lakktányéron ."

Ez tehát a Miele Főzőiskola, sushit bemutató írása, amiből mindent megtudhattok. Köszönöm nekik, a mindenre kiterjedő információáradatot!







Vannak viszont extrém sushifogyasztók is. Divat lett vállalati, és egyéb rendezvényeken, az ún. "naked sushi" Ez a tálalási mód, kifejezetten az "erősebb nem " számára lett kitalálva. Csinos, alulöltözött hölgyek testén kínálják a sushit, de az etikett szabályai szerint, csak az ételhez érhetnek hozzá. Viszont nagyon látványos, szemet gyönyörködtető megoldás.
Fontos figyelmeztetés! Ne várjátok, hogy ilyen csomagolásban fogják kiszállítani a megrendelt sushit!



Mivel azóta én is elkészítettem saját szusimat, el kell dicsekednem vele. Így csináltam.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése