2013. május 11., szombat

Paradicsomos bab, kicsit csilisen.

Családom, nagy kedvence a csilis bab. A minap, étlapról rendelve ettünk babot, ami nagyon finom volt. Csilisként volt aposztrofálva, de nem az volt. Semmi baj! Nem kell mindent autentikus módon készíteni, ha a végeredmény, egy nagyon finom étek. Én inkább paradicsomos babként tettem volna az étlapra. Ha már megkóstoltam, elhatároztam, el is készítem. Nem kellett sokat várni, mert néhány nap után elérkezett az alkalom. 



Ez volt a minta. Megkóstoltam, kielemeztem, elkészítettem.
Nagyon jól sikerült!

Mint már említettem, nem hagyományos módon készült, a kóstolt finomság. Nem darált húsból, hanem apró kockákra vágott husiból. Úgy találtam, legalkalmasabb lesz erre, a pulyka felső comb filé. Nagyon jó állagú, gyorsan főzhető, szaftos, puha hús. Ebbe az ételbe, különösen kitűnő. A másik nagy különbség volt, a több paradicsomszósz, mint azt megszoktuk. Ebből tehát, lényegesen több került az ételbe, mint azt szoktam tenni. 
Lássuk, hogyan készült, utána pedig a mennyiségeket is leírom.


A húst, apró kockákra vágtam, először a rostokra merőlegesen felszelve. Kb. 2x2cm-es darabok készültek. 3 hagymát vágtam össze, szintén nagyon apróra, valamint 5 gerezd fokhagymát nyomtam szét a kés lapjával, és felaprítottam. Az apróra vágott bacont kicsit pirítottam, hozzáadtam a hagymát a fokhagymát. Kevés párolás után,  kicsit megsózva, a húst is hozzá tettem. A húst addig pirítottam, amíg kifehéredett, és egy kis kéreg keletkezett rajta körös-körül. Ezek után hozzáadtam a paradicsomszószt, és az előfőzött babot.
Nem tudom miért nem szeretem a konzerv babokat, pedig semmi különbség nincs az ízében. Én jobban kultiválom azt, amit saját magam főztem, az előző este beáztatott babból. Kényelmesebbek, elkészíthetik dobozos konzervből is. Mivel a bab előfőtt,  csak annyi ideig kell tovább főzni, amíg a hús is elkészül. Megkóstoltam, és fűszereztem. Került bele még bazsalikom, kakukkfű, só, őrölt bors, és csili, saját szárított készletemből. Mivel a család úgy szereti, több mint a "mintaételben" volt. A pulykának, nincs szüksége hosszú főzésre. Fél óra, és kész.

Megígértem, hogy megadom a hozzávalók mennyiségét is, íme:


10 dkg. bacon (kockázva)
1/2 kg. száraz, tarkabab (előző este beáztatva, sós, babéros, enyhén ecetes vízben megfőzve)
1/2 kg. pulyka felsőcomb filé (apró kockákra vágva)
1/2 l. dobozos paradicsompüré.
3 fej hagyma, 5 gerezd fokhagyma,
só, őrölt bors, szárított bazsalikom, kakukkfű,
1 kanál sertészsír.
Főzhettem volna még bele különböző zöldségféléket, úgymint sárgarépa, zöldborsó, karalábé, és másokat is. Majd legközelebb!


Egyszerűen, könnyen elkészíthető, és nem utolsósorban finom étel lett a végeredmény. A szakácsnak pedig, aki újragondolta a csilis babot, beróttunk egy nagy piros pontot!
Mily szerencse, hogy ezért nem vádolhatnak plágiummal. Nem másoltam, hanem kóstoltam, elemeztem, és elkészítettem. Egész jól!



A végeredmény, nem sokban különbözött a mintától. Családom, ebben az esetben a zsűri szerepét játszotta, és díjazta a kaját!





1 megjegyzés: