2014. július 16., szerda

Sült virslisaláta, és zöldséges csirkemell saláta.

Ha nyár van, számomra végre eljön a saláták kora. Bármiből tudok salátát csinálni, ha van otthon, néhány fontos alapanyag. A leglényegesebb a paradicsom, de nem kevésbé az uborka, a zöldpaprika is fontos. Ha ezeken kívül még találok valamit, az már hab a salátán, és már kis mennyiséggel is varázsolok. Napokig képes vagyok salátán élni. Néha a zöldségeken kívül más is kerül a keverékekbe, és ezzel teszem változatossá étrendemet. Kevés csirkemellel, ami a levesből kimaradt, vagy három szál virslivel, amit szándékosan elcsórtam a paprikás krumpliból. Tény, hogy itthon én vagyok a legnagyobb salátarajongó, de mivel egész családom szereti őket, mostanában, nagyobb vödörrel készítem elsősorban a friss salátákat. De a most következők, csak kis adagokban készültek, mégis jól lehetett lakni velük egy könnyű vacsora alkalmával.
Lássuk először a sült virslisalátát:





Három virslit ferdén felszeltem, majd kevés olíva olajon mindkét oldalát megpirítottam kicsit. Míg hűltek a virsliszeletek, Uborkát vágtam kockákra, lilahagymát csíkokra, és a lágy részétől megfosztott paradicsomot is kockákra. Kevés balzsamecetet töltöttem hozzá, majd összekevertem a közben kihűlt sült virslivel.
A három fő részére 3 db. virslire, 1 nagyobb paradicsomra, 1/4 kígyóuborkára, 1/2 lilahagymára, kevés olíva olajra, 1 kanál balzsamecetre, és kevés frissen őrölt borsra volt szükség. Más fűszert nem tettem bele, mert a virsli kellemesen sós volt.

Ezután pedig a zöldséges csirkemellsalátát.





Ezt is ekkor készítettem. A csirkemellet felcsíkoztam, majd kevés olíva olajon megpirítottam úgy, hogy az olajba beletettem pár gerezd fokhagymát. Ezeket később kivettem. a húst hagytam kihűlni, és addig elkészítettem a zöldségeket. A csirkemell mellett, ebbe is csíkozott uborka, paradicsom, (amiből a lágy rész ki lett vágva) csíkozott lilahagyma, valamint néhány bazsalikomlevél, almaecet, kevés só, és kevés bors került.
Kb. 20 dkg. csirkemell, 1 paradicsom, 1/4 kígyóuborka, 5-6 bazsalikomlevél,  1/2 lilahagyma, 1 kanál almaecet, 1 löttyintés olíva olaj, csipetnyi só, és néhány tekerés frissen őrölt bors került hozzá.

Egy csapásra tehát két, háromszemélyes salátát csináltam, ami akár több embernek is elegendő lett volna, de ilyenkor nem szoktuk kiporciózni az adagokat. Az viszont figyelemreméltó, hogy fél uborkából, két paradicsomból, egy lilahagymából, három virsliből, és húsz deka csirkemellből tökéletes kímélő vacsora készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése