Nem igazi sopszka saláta. (Шопска салата)

Jártatok már Bulgáriában? Én igen. Kétszer is. Fiatal házasként, először pont 32 éve, majd Gergő fiam születése után még egyszer, 27 éve. Mindkét alkalommal, ugyanott jártunk, a Napos parton, nem messze Neszebártól.

Akkoriban, ez volt az egyetlen elérhető tengerparti nyaralás, igen egyszerű okból. Nem volt világútlevél, nyugatra csak több évenként lehetett utazni, akkor is hosszú vizsgálat után, amiről nem is sokat tudtunk, de véletlenül mégis tudomást szereztem róla. Mikor megengedhettem magamnak, hogy kisebb európai körutat tegyek nejemmel, előtte rendesen meg kellett igényelni az útlevelet. Az egyik, a kérelmemet elbíráló rendőr osztályvezető véletlenül elfecsegte, hogy komoly vita volt az elbírálás során, mert nem tartottak elég megbízhatónak, és féltek, hogy disszidálni fogok. Még annak is utánanéztek, hogy nem adtam-e el ingóságaimat, mert az bizonyította volna, hogy nincs szándékomban hazatérni. Bulgáriával szemben, nem volt a hatóságoknak ellenvetése. Oda, akár évente többször is utazhattam volna, mert a kommunista blokkhoz tartozó, megbízható szövetséges volt, és egyébként is ki lett volna olyan hülye, hogy oda disszidáljon. Legyek őszinte! A magyar gazdaság akkoriban, lényegesen a bolgár fölött teljesített, sokkal jobban éltünk, mint Ők, és Bulgáriának, csak a tengerpartja volt vonzó számunkra. Meg mások számára is. Emlékszem a kempingben arra a gdanski rendszámú Kis Polszkira, ami közel 4000 kilométert tett meg 4 személlyel, sátras utánfutóval, a tetőn csomagtartóval, a felhőtlen nyaralás reményében. Később ugyanennyit vissza, de ebben már nem vagyok biztos, hogy ki is bírta. 

Sátorozni jó!

Már az út is csodálatos volt! Akkor nem volt GPS, és csak a térképekre támaszkodhattunk. A térképek pedig, nem voltak pontosak! Lehet, hogy az imperialistákat akartuk megtéveszteni, de voltak eltérések! Így fordulhatott elő, hogy a Romániában a térképen főútként jelzett út, egyszer csak megszűnt, és átalakult sáros, kátyús földúttá. (Sáros autónkat látva, röhögtek is rajtunk később a kempingben mondván: ezek is Giurgiu felé mentek! Ők is! Persze, hogy Ők is megszívták!) 
Friss házasként, három hölggyel a társaságomban indultunk neki. Egyik értelemszerűen Feleségem, Húgom, és Húgom barátnője (neki volt sátra) Akkor így mentek a dolgok! Cserébe, nem kellett fizetnie az útért.

Neszebár, a középkori kikötő.

Az úticél meg volt tervezve. Tudatosan, oda készültünk. Ismerősök tanácsát megfogadva, indultunk a Napos partra. (Szlancev brjag, Слънчев бряг) Szerény Orosz, még szerényebb Német, és Angol nyelvtudásunkkal, érdekes módon,  mindenhol boldogultunk, ahol ezzel sem, ott kézzel, lábbal. Nagyon jól éreztük magunkat! A tengerparton töltött felejthetetlen idő, soha nem törlődik ki emlékeink közül!

Aki járt már a Bolgár tengerparton tudja, hogy a lassan mélyülő víz, a gyönyörű homokos strand, csodás fürdőzési lehetőséget nyújt. Évekkel később, már sok csalódás is volt ugyanitt, mert a néhány év elég volt arra, hogy lepusztult, ócska koszos helyet találjunk . Akkor hamarabb vissza is indultunk a tervezettnél. 

Ebben az étteremben ettem életem első
sopszka salátáját. A birkás, padlizsános
ragujuk, isteni volt!

A tengerparti élményekhez hozzátartoznak a kulináris élmények is. Bár időnként főztem a kempingben, (turista gázpalackkal, leginkább paprikás krumplit, és lecsót) a helyi éttermeket minden este sorra látogattuk. Barátságos áron, igen finomakat ettünk. Lehetőleg több félét, mindenhol mást. Minden étteremnek meg volt a maga specialitása, és én mindenhol azt kértem. Már akkor ínyenc voltam! Egy viszont mindenhol közös volt. A sopszka saláta. Ez a bolgár specialitás, a világ egyik legegyszerűbb salátája, mert még egy gyerek is el tudja készíteni, ha elég érett arra, hogy kést adjanak a kezébe. A darabolt kígyóuborka, paradicsom mellett, kevés hagymára, és csak a juhsajtra van szükség. Nem vagyok sopszkológus, de tapasztalataim, és nem utolsó sorban az interneten szerzett ismereteim szerint, ez a négy alapanyag, ami nélkülözhetetlen a sopszkából. A készítői, és rajongói is több táborra oszlanak! Van, ahol esküsznek a hozzáadott zöld paprikára, mások elhatárolódnak tőle. Az étolaj hozzácsorgatók is vitában vannak, az olaj nélküli sopszka rajongóival. Van, aki szentségtörésnek tartja a borecet hozzáadását a salátához, van aki el nem tudja képzelni nélküle. A salátának egy biztos pontja van a ráreszelt, esetleg kockázott, vagy tépkedett juhsajt, a szirene nevű fehér sajt. Bulgáriában, a sopszkára másféle sajtot reszelni bűn! Előételként, és a masztika, vagy rakija nevű nemzeti italt kortyolgatva, önmagában is fogyasztják.
Most jutott eszembe, hogy a bolgároknál, fordítva van! A bólintás jelenti a nemet, a fejrázás az igent! Jó tudni! Mi is megszívtuk néhányszor, mire megszoktuk. Mikor a bolgár határra értem, a három csinos lány társaságában,  a határőr kérdésére (hárem?) nagyon ráztam a fejem. Amikor azt is megkérdezte, hogy van-e nálam fegyver, ugyanezt tettem. Még szerencse, hogy nem állítottak félre, és nem kapták szét a kocsit. Persze, ők már tudták, hogy nálunk fordítva van. Mi meg nem tudtuk, hogy náluk van fordítva. 
Vissza a sopszkára! A közzétett fotóra már érkeztek reakciók, és volt aki azt írta, hogy három héten keresztül nem evett mást Bulgáriában, csak sopszkát. Igen nehéz megszokni a magyar gyomornak az ottani birkahús dömpinget. Én úgy tapasztaltam, mindenhol készítettek sertés, marha, csirkehúsból is ételt, de a fő alapanyag, mindenhol a birka, na meg a padlizsán volt. Soha nem felejtem el annak a birkás, padlizsános ragunak az ízét, amit az egyik étteremben kóstoltam. Ez volt a specialitásuk, és mint kiderült, nem is volt más. Csak sopszka, a ragu mellé, vagy helyett. Na meg a masztika. Nejem járt rosszul, mert a ragu nem ízlett neki, és bár nagyon finom házi kenyeret hoztak, a sopszka, és a kenyér nem volt elég a jóllakáshoz. Hazatérve a kempingbe, finom marhapörkölt várta kitartásáért, természetesen a kempinggázon melegített konzervből. A kempingben, egyébként friss zöldséget is árultak, valamint az elmaradhatatlan tengerészcsíkos pólót. Erről lehetett megismerni a Magyarokat. Mindegyiken kék - fehér csíkos póló volt.
Nekem minden ízlett Bulgáriában. A környék, majd minden éttermét meglátogattuk, volt ahova többször visszatértünk (ilyen volt a szélmalomból kialakított étterem, aminek kitűnő konyhája miatt, állandó sorban állás volt az étterem előtt, és csak hosszabb várakozás után lehetett bejutni)
Rendszeres olvasóim megszokták már, hogy nem egyszerűen recepteket írok, hanem történetekkel, élményekkel fűszerezem írásaimat. Nézzétek el nekem! Bejegyzéseim, egyfajta naplóként működnek, mert szeretném megőrizni utódaimnak azokat a történéseket, amiket családommal átéltem. Ez a lehetőség, tökéletesen megfelel célomnak. Természetesen, mindig szóba kerül a gasztronómia is. Hol többet, hol kevesebbet.

A Wikipédián ez a kép szerepel a sopszka (schopska) saláta leírása mellett.

Mint azt már írtam a sopszkáról, a világ legegyszerűbb salátái közé tartozik. A darabolt (kockára vágott) kígyó uborkát, paradicsomot, hagymát, esetleg zöld paprikát, nagyon enyhén besózzuk, kevés olajat, (nem muszáj olívát, mert a Bolgárok is sima napraforgóolajat használnak) pár csepp bor, vagy almaecetet adunk hozzá, és az elmaradhatatlan juhsajt, amit vagy reszelünk, vagy kockára vágva, esetleg tépkedve, morzsolva teszünk rá. Ennyi! Nem kell érlelni, frissen fogyasztható, sőt kötelező! A Bolgár zöldségek nagyon finomak! Össze sem hasonlíthatók a marokkói, vagy más teszkóban kapható társaikkal. Lehet, hogy nem annyira szabványosak, de az ízük csodás. Biztos a klíma is teszi, na meg a szakértelem. Nem véletlenül híresek világszerte a bolgár kertészek.

Ez nem sopszka! Vegyes saláta a javából, úgy ahogy családom szereti. Enyhén ecetesen, saját levében, gyengén fűszerezve.

Már csak egy maradt hátra, hogy eláruljam, én hogyan készítettem saját salátámat, ami nagyban hasonlít a sopszkára, de mégsem az.

A leglényegesebb különbség, a juhsajt helyettesítése mozarellával. Újabb észrevétel érkezett máris, miszerint a mozarella jellegtelen. Igaz! Jellegtelen a feta is, ha már itt tartunk. Ne is beszéljünk a tofuról, a szójasajtról, aminél kevés jellegtelenebb alapanyag létezik a világon. Mégis milliárdnyi ember fogyasztja. Vissza a mozarellára! Valóban nem olyan mint a juhsajt. Kicsit még hasonlítanak is egymásra, mert mindkettő hasonló eljárással készül, de egész más az ízük. A juhsajt, jellegzetes (feleségem szerint csípős) sós íze helyett, a mozarella, lágyabb, szinte krémes, de mégis semleges ízű. A hozzávaló uborka, paradicsom, vöröshagyma, paprika, hagyma mennyiségéről kell még írnom.

A paradicsomból, és uborkából ugyanakkora menyiséget használok. Egy kiló uborkát, egy kiló paradicsomot. Fél kiló paprikát, valamint néhány fej lilahagymát vágok még fel kockákra. A lilahagyma lényegesen enyhébb ízű, mint vörös rokona, így a saláták készítésére inkább azt javaslom. 
Ha vöröshagymát használok, jó előre feldarabolom, majd besózom, és hosszabb ideig hagyom állni. Csak ezután adom hozzá a többi zöldségfélét. Ez, minden általam készített salátára érvényes!

Az összekevert salátát óvatosan öntözöm meg alma, vagy borecettel, kevés olíva olajjal, még borsot is őrlök rá frissen, és jöhet a mozarella. Előtte viszont megkóstolom a keveréket, mert ekkor még tudok rajta ízesíteni! Tépkedve, morzsolva, vagy akár reszelve adom hozzá a mozarellát. Mindenkinek ízlése szerinti mértékben. Majd elfelejtettem! Az uborkát, csak abban az esetben hámozom meg, ha úgy találom, kicsit túlkoros. Ekkor már keményebb a héja, így azzal együtt szelve, veszítene az élvezeti értékéből. Az ubi végét levágva, nyaljátok meg a levágott részt! Ebből érezni lehet, hogy friss, vagy kissé megkeseredett állapotban van, ami az egész salátánkat elrontaná!
Mivel számomra a paradicsom, és a bazsalikom elválaszthatatlan páros, friss bazsalikom leveleket, időnként zöld petrezselymet is tépkedek rá.
Úgy tűnik, soha többet nem látom a Bolgár tengerpartot, (bár ne így legyen!) de nagyon jól esett a saláta kapcsán, feleleveníteni a több évtizedes emlékeket! Bízom benne, hogy Nektek is vannak hasonlóak! Elnézést, hogy megint kicsit személyesre sikeredett írásom, de azért végül megkaptátok a salátám elkészítési módját is. 
Köszönet a kitartásért!

Ha valaki jobban meg akarja ismerni a sopszkát, találtam egy kitűnő írást. Úgy tűnik Bolgár gyökerekkel is rendelkezik írója, így eredeti formájában idehozom. Jó volt elolvasni!  
Ti is megtehetitek, csak ide kell kattintani!

Mivel szerencsére van lehetőség, hogy utólag is képet töltsek fel, ezt a salátát, néhány nappal a bejegyzésem írása után készítettem. Legjobban, ez hasonlít az eredeti sopszkára. Paradicsom, paprika, uborka, olíva olajjal, almaecettel, és kevés kaporral van megbolondítva. A sajt, parmezán.

Ui.: Túl vagyok a teszten! Jelentem, a vödörnyi saláta elfogyott! A biztonság kedvéért, a mozarellát, és az olívát külön tálaltam. (mert, hogy aki akart, olíva bogyót is tehetett rá) Ha most megmutatom, mi mellé tálaltam, szerintem többen többen el fogtok küldeni melegebb égtájra! Köszönöm! Szívesen nyaralnék valami exotikus, esetleg karibi tájon. A salátát, elkészíteném magamnak! A tál alapanyagait viszont vinnem kellene magammal, mert a messzi szigeteken, szerintem ilyet még nem láttak! Szerintem, szebb mint egy naplemente!